Helga Kristine Eng norvég pszichológus, tanár (1875–1966)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Helga Kristine Eng norvég pszichológus, tanár (1875–1966)

május 30, 2016 - 20:44
Az első norvég nő, aki pszichológiából doktorált, és a harmadik, aki doktorátust szerzett.

1895-ben elvégezte az Asker tanítóképzőt, néhány évet tanított, majd a németországi Halleban pszichológiát hallgatott. Doktori értekezését Ernst Meumann professzor irányításáva gyermekpszihológiából készítette el és védte meg 1913-ban. Az értekezés németül megjelent a Zeitschrift für angewandte Psychologie-ban. Gyermeklélektani kutatásokra specializálódott, publikációival komoly nemzetközi tekintélyre tett szert. Az oslói egyetem professzora, a norvég tudományos akadémia tagja volt. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Bertha Van Hoosen amerikai orvos, feminista (1863–1952) 

március 25, 2017 - 01:46

Családja véleményével dacolva lett orvostanhallgató, magántanítványokat és betegápolást vállalt, hogy előteremtse a tanulmányaihoz szükséges pénzt. 1888-ban végezte el a University of Michigan Medical School-t. Négy év kórházi munka után 1892-ben nyitotta meg nőgyógyászati rendelőjét, emellett a Northwestern University orvoskarán tanított. 1902-ben, a férfikollégák rosszallása ellenére, az Illinois University Medical School egyetemi tanárává nevezték ki. 1918-ban ő volt az első nő, aki koedukált egyetemen tanszékvezetői kinevezést kapott.

Sophia Louisa Jex-Blake, az első hivatalosan elismert brit orvosnő, feminista (1840–1912)

május 25, 2015 - 21:16

1840. január 21-én született.  Harcot indított Angliában azért, hogy a nők is folytathassanak orvosi tanulmányokat. Londonban, Bostonban és New Yorkban volt orvostanhallgató, engedélyt kapott  Edinburghban az egyetemi előadások látogatására, de diplomázni nem engedték. Évekig tartó küzdelem után sikerült néhány képviselőt megnyernie és 1876-ban a parlament törvényt hozott a női orvosok elfogadásáról. 1877-ben Sophia volt az első nő hazájában, aki kitehette ajtajára az orvosi foglalkozást jelző táblát.

Octavia Grace England kanadai orvos, Quebec első orvosnője (1868–1948)

május 25, 2015 - 21:07

 1868. január 16-én született. Az első nő, aki Quebec tartományban orvosi egyetemet végezhetett. A McGill egyetemre való jelentkezését neme miatt először visszautasították. Amikor végre engedélyt kapott, bebizonyította, hogy versenyképes a férfi hallgatókkal és 1891-ben a diplomaosztáskor mint legjobb eredményt elérő hallgató ő mondta a búcsúbeszédet. Beválasztották a Canadian Medicine Hall of Fame tagjai közé.