A NLCafé a testszégyenítés-estünkről

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

A NLCafé a testszégyenítés-estünkről

április 28, 2014 - 16:06
"Az inkriminált fotó kapcsán a testszégyenítés témáját járta körbe egy kerekasztal-beszélgetésen Schiller Noa fotóművész, Szabó Móni pszichológus, Andris, egy transznemű fiú, Antoni Rita, a Nőkért Egyesület elnöke, persze együtt az érintettel."

"Az  kapcsán a testszégyenítés témáját járta körbe egy kerekasztal-beszélgetésen Schiller Noa fotóművész, Szabó Móni pszichológus, Andris, egy transznemű fiú, Antoni Rita, a Nőkért Egyesület elnöke, persze együtt az érintettel."

"Ha Rékának az volt a célja, hogy a testéről végre pozitív visszajelzéseket kapjon, akkor fel lehet tenni a kérdést: mindenképp ez a kép volt a megfelelő eszköz ehhez? Máshogy is átmehetett volna a fő üzenet, hogy nőnek lenni – a kilók számától teljesen függetlenül – nagyon jó. A meztelenség ehhez képest ebben a helyzetben eléggé provokatív, ami visszaüthet. Azoknak viszont, akik bőszen kritizálják őt ezért, nem ártana újragondolni, hogy valójában mi is történt. Szerződést kötött két ember: Réka és a fotóművész, hogy megcsinálják ezt a szép, művészi képet. Ehhez nekik joguk van, ahogy a művészetnek is joga van egy túlsúlyos nő ábrázolásához. Nekünk pedig jogunk van eldönteni, hogy kíváncsiak vagyunk-e erre a témára, magukra a fotókra, vagy nem."

Bakóczy Szilvia írása a Szóda klubban lezajlott beszélgetős estünkről

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A jó kövér, a rossz kövér meg a testképük - a Nőkért Egyesület beszélgetős estje

április 28, 2014 - 15:01
Schiller Noa, Antoni Rita, Szatmári Réka, Komáromi András, Szabó Móni

A már szinte mindenki ismeri: Réka vetkőzött, Noa fotózott, Réka posztolt, házmester jelentett, Facebook törölt, Réka dühöngött, „barát” testszégyenített, vita kirobbant, én írtam, 13 ezer ember kattintott, személyes vallomások levélben özönlöttek – Réka, Noa és én pedig döbbent örömmel néztünk egymásra, és azt kérdeztük: innen hogyan tovább? Hogyan lovagoljuk meg minél több ember javára ezt a váratlan sikerhullámot?

Elképedt a Mandiner szerzője

július 09, 2016 - 22:44

A Mandiner szerzői a Budapest Pride "Genderőrület!" kiállításával sajnos nemigen tudtak mit kezdeni, ellenben a kurátorok által átvett képes üzenetünk üdítő kivételként elnyerte a tetszésüket. "Péterfy kolléga külön elképedt, mert sosem gondolta volna, hogy a Nőkért Egyesület tevékenységét bármilyen formában valaha pozitívan fogja értékelni." Mi sem gondoltuk volna.

„Fúj, hogy mer aktképhez modellt állni ilyen alakkal? ”

április 17, 2014 - 20:36
Schiller Noa fotója

„Nézd már, mekkora segge van!”

„Hogy vehet fel ilyen alakkal ilyen ruhát, mindjárt elhányom magam!”

„Hogy meri magát így mutogatni, hogy mer aktképhez modellt állni ilyen testtel?”

„Mi? Hogy swingerklubba jár? És jut neki pasi?” (Képzeld el, igen. Sok.)

Az ilyen jellegű megjegyzések fordítása:

Hogy mer nem zsákba öltözni, nem húzni papírzacskót a fejére, és nem bújni el szégyenében, hogy meri önutálat helyett jól érezni és kifejezni magát?