A Seneca Falls-i nőjogi kongresszus

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

A Seneca Falls-i nőjogi kongresszus

július 20, 2012 - 21:33

1848. júl. 19-20-án tartották meg az amerikai szüfrazsettmozgalom első jelentős megmozdulását, a Seneca Falls-i nőjogi kongresszust. Az eseményt és szervezték, akiktől 1840-ben, pusztán női mivoltuknál fogva, megtagadták a részvétel jogát a londoni abolicionista konferencián. A két társadalmi reformer érdeklődése ezután terjedt ki a rabszolgaság mellett a nők helyzetére is –-vel kiegészülve ők alkották a korai amerikai feminizmus nagy hármasát.

A résztvevők a Declaration of Independence (Függetlenségi Nyilatkozat) mintájára megírták a Declaration of Sentiments című kiáltványt, melyben leszögezték a nemek egyenlőségét. Felszólaltak a törvény ellen, mely a feleség vagyonát és fizetését (!) a férj tulajdonába helyezte. Követelték az oktatáshoz, a munkához való egyenlő jogokat, valamint a nők szavazati jogát. Utóbbi kapcsán vita alakult ki, melyet egy férfi támogató, Frederick Douglass beszéde terelt pozitív irányba.
 

A szavazati jogot végül a fekete férfiak hamarabb megkapták, mint a fehér nők, akiknek az USÁ-ban 1920-ig kellett erre várniuk. Ezt a Seneca Falls-i kongresszusnak mindössze egy (akkor 19 éves) résztvevője érte csak meg.

(Forrás: Susan Osbourne: Feminism A Very Short Introduction)

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Szicíliai hősnő 1966-ból: az első, aki nem ment hozzá megerőszakolójához

március 23, 2018 - 21:44

Messzi országokból, például Indiából napjainkban is érkeznek olyan hírek, melyek szerint egyes bírók, illetve szülők a nemierőszak-áldozatot feleségül kényszerítik az elkövetőhöz, és ezzel a problémát megoldottnak tekintik. Szörnyülködhetünk rajta mint barbár szokáson, ám kevésbé ismert tény, hogy ez a közelmúltig Európától sem volt idegen. A hagyomány a hatvanas évekig Olaszországban is dívott. Ezért okozott megrökönyödést Franca Viola, amikor 1966-ban a bíróságon kijelentette megerőszakolójának: "Nem szeretlek. Nem megyek hozzád." 

A nemek egyenlősége a férfiak ügye is - Emma Watson beszéde

szeptember 23, 2014 - 16:15
Emma Watson ENSZ jószolgálati nagykövet beszéde a HeForShe kampány nyitó eseményén a New York-i ENSZ központban 2014. szept. 20-án.
 
Ma indítjuk el a “” elnevezésű kampányt.
Azért fordulok önökhöz, mert a segítségükre van szükségem. Véget akarunk vetni a nemi egyenlőtlenségnek – és ehhez mindenkire szükségünk van.