Jeney Orsolya (igazgató, Amnesty International Magyarország) beszéde a Nők Lázadása tüntetésen - 2012. szeptember 16.

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Jeney Orsolya (igazgató, Amnesty International Magyarország) beszéde a Nők Lázadása tüntetésen - 2012. szeptember 16.

október 05, 2012 - 13:45
Magyarország nem csak, hogy tartozna a népesség több, mint felét képviselő nőknek azzal, hogy megvédi őket a megalázó, erőszakos cselekményekkel szemben, hanem kötelessége is ezt tenni. Ez a kötelessége a nemzetközi egyezményekből, EU-s okmányokból és egyéb jogi normákból fakad, ezen kötelességek teljesítését Magyarország önként vállalta.

Jeney Orsolya

Üdvözlök mindenkit!  

Nagy öröm számomra, hogy ilyen sokan megjelentünk ma - alig látni az embertömeg végét.

Nagyon fontos dolog miatt vagyunk ma itt, de sokan, sokat is tettünk azért, hogy ma itt legyünk, és ne engedjük, hogy az erőszakot elszenvedő nők védelem nélkül maradjanak.

Az Amnesty Internationalt képviselem, egy olyan nemzetközi szervezetet, amely az emberi jogok érvényesítéséért küzd.

Hogyan küzd? Úgy, hogy ha a kormányok megpróbálják eltussolni a jogsértéseket, hétköznapi, civil emberek összeállnak, és hangot adnak nemtetszésüknek. Például olyan esetekben, amikor a kormány az erőszakot elszenvedő nőkről úgy gondolja, nincs szükségük plusz védelemre, és magukra kívánja hagyni őket.

Az Amnesty International úgy működik, ahogyan a héten mi is működtünk. A tüntetés szerveződésének kezdetekor, még a kormány hozzáállásával szemben akartunk tüntetni, de a szervezés pár napja alatt a közfelháborodás olyan nyomás alatt tartotta a kormányt, hogy az véleményt változtatott. Ma már az új ígéretek betartásáért vagyunk itt.

Magyarország nem csak, hogy tartozna a népesség több, mint felét képviselő nőknek azzal, hogy megvédi őket a megalázó, erőszakos cselekményekkel szemben, hanem kötelessége is ezt tenni. Ez a kötelessége a nemzetközi egyezményekből, EU-s okmányokból és egyéb jogi normákból fakad, ezen kötelességek teljesítését Magyarország önként vállalta.

Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy helyesen cselekszik egy demokratikus kormány, amikor elég bátor ahhoz, hogy változtasson a véleményén, és beismerje: hibázott.

Ez a beismerés egy újabb nagyon erős eszköz lesz a kezünkben, folyamatosan számon kérhetjük majd a kormányt, mert most ígéretet tett arra, hogy hatékonyan fel fog lépni.

De vajon valóban fel fog e lépni hatékonyan?

Vajon elérhetjük-e, hogy fellépjen hatékonyan?

Én azt mondom, igen, elérhetjük! Miért gondolom ezt? Azért, mert mindenki, aki aláírta, aki kezdeményezte a népi aláírást, aki posztolt a facebookon, akik itt vannak vagy itt akartak lenni, azok mind mind tettek és tesznek azért, hogy kikényszerítsük a kormányból azt, amire ígéretet tett.

Folytassuk azt, hogy összefogunk!

Folytassuk azt, hogy kikényszerítjük jogainkat a kormányból!

Folytassuk azt, hogy nem engedjük, hogy üres ígéretekkel, munkacsoportok létrehozásával elhitessék velünk, hogy tesznek, és közben nem tesznek!

Folytassuk azt, hogy összefogunk, és folytassuk azt, hogy nem maradunk csendben, ha fel kell szólalnunk!

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



"Ahol a nő a bokszsák, ott nincs demokrácia" - Lovas Nagy Anna beszéde

május 23, 2013 - 17:10
Lovas Nagy Anna (Fotó: Kati Holland)

Tisztelt lázadó nők és férfiak, tisztelt Egybegyűltek!

 

254 nappal ezelőtt gyűltünk össze először a Kossuth téren, a családon belüli erőszak külön tényállásként való kezelését akkor lesöprő parlamenti szavazás miatt. 254 napja volt a kormánynak arra, hogy hatékony, az áldozatokat valóban megvédő, az európai normáknak megfelelő törvényt alkosson. Nem sikerült.

"A liberálisok csak abban „bűnösök”, hogy merik néven nevezni a dolgokat!" - Tanos Áron beszéde

május 23, 2013 - 18:59
Tanos Áron (Fotó: Kati Holland)
Sziasztok.

Tanos Áron vagyok 26 éves, kapcsolatban élő magyar férfi,

és még mindig nem verem a  barátnőmet.

A szeptemberi tüntetésen is , azóta csak annyi  változott, hogy 26 éves lettem, a kormány családon belüli erőszakkal kapcsolatos politikája sajnos nem.

Nők Lázadása.: Szin Jánosné beszéde a szept. 21-i orosházi tüntetésen

szeptember 27, 2012 - 20:17
Szin Jánosné
Szin Jánosné, az MSZP városi szervezete elnökségi tagja, nyugalmazott pedagógus, a gyógypedagógiai iskola volt igazgatója beszéde, amely elhangzott 2012. szeptember 21-én Orosházán.

Tiltakozás Dr. Varga István nőket, anyákat megalázó megnyilvánulása ellen!

Tisztelt Tiltakozók!