Mi a felnőttség? – Identitáskeresés és a nőiséghez való viszony alakulása Carson McCullers Az esküvői vendég (1948) c. regényében

Olvasási idő
9perc
Eddig olvastam

Mi a felnőttség? – Identitáskeresés és a nőiséghez való viszony alakulása Carson McCullers Az esküvői vendég (1948) c. regényében

szeptember 17, 2010 - 12:36
Carson McCullers regényeiben visszatérő központi témát képeznek a serdülőkorba lépett fiatal lány által megtapasztalt nehézségek. Az írónő talán legismertebb regénye „Az esküvői vendég”(magyarul Budapest: Európa, 1973) szintén ezt állítja a középpontba, de, mint a többi mű, a nemek hierarchiája mellett kitér a többi társadalmi egyenlőtlenség kérdésére, pl. a rasszizmusra is, illetve felszólal a háború ellen is.

A cselekményben nem túl fordulatos, inkább a főszereplő gondolataiba betekintést engedő mű a tizenkét éves Frankie-ről szól, aki a nyarat a városban egyedül kószálva, vagy otthon, az afro-amerikai szakácsnővel, Berenice-szel, és hatéves unokatestvérével, John Henry-vel kártyázva, beszélgetve tölti. Jól érzi magát velük, de elvágyódik, és ez az elvágyódás párhuzamban áll önmaga, saját identitása keresésével. Akárcsak a „Magányos vadász a szív” hősnője, Mick, ő is túl magas kortársaihoz képest, és „fiús” külsejű:

„Ezen a nyáron iszonyúan megnőtt, egészen furcsa szerzetnek látszott, a válla keskeny volt, a lába túlságosan hosszú. Kék sortot, trikót viselt, és mezítláb volt. Haját fiúsra vágatta, de ez már régen történt, és most még csak el sem volt választva. Tükörképét torznak, előnytelennek érezte, de hát tudta jól, hogy szokott kinézni; fölhúzta bal vállát, és félrefordította a fejét.” (6.) 

A túlzott magasság, mellyel tizenévesként McCullers is küzdött, regényeiben a – nyilván nem problémamentes – másság, a kívülállás és egyben a kortársak gondolatvilágán való felülemelkedés szimbóluma:

„Frankie már nagyon nagy volt, ebben az évben kiszirult a lugasból, és kívülről szedegette a szőlőt, mint a felnőttek. (…) Ott állt a lugas mellett a növekvő sötétségben, és félt. Nem tudta, mi az oka ennek a félelemnek, de félt.” (10.)

Magassága csúfolódás céltáblájává teszi („Nem fagysz meg odafönt?”) és elidegeníti, elijeszti saját testétől, a rettenet forrásává téve azt: kiszámítja, hogy ha ilyen ütemben nő tovább, 18 éves korára eléri a 2 méter 75 cm-t. Azaz szörnyeteg lesz – ezt az ötletet a ’60-as évek előtt még be nem tiltott „freak show” inspirálja, ahol a szokványostól eltérő testű embereket (pl. óriás, törpe, sziámi ikrek, stb.) szenzációként mutogatták. Frankie a cirkuszba ellátogatva baljós rokonságot érez velük:

„Az összes szörnytől félt, mert úgy érezte, titkon lesik, megpróbálják elkapni a pillantásait, mintha azt mondanák: ismerünk. Félt a szúrós szemektől. És egész évben nem ment ki a fejéből, mind a mai napig.” (21.) 

 Frankie kitörési vágyának bátyja közelgő esküvőjében talál tárgyat:

„– Már olyan régen szeretnék elutazni ebből a városból. Bárcsak ne kellene visszajönnöm az esküvő után. Bárcsak végleg elmehetnék innen. Csak lenne száz dollárom, elfüstölnék innen, és sohasem látnám újra ezt a várost.

– Szerintem nagyon sokat kívánsz – mondta Berenice.

– Bárcsak valaki más lennék, s nem én.” (9.)

Az otthoni társaságot, noha nem ellenséges, visszahúzó erőként éli meg: „Arra gondolt, mennyivel könnyebb idegeneket meggyőzni az ember leghőbb vágyairól, mint azokat otthon a saját házuk konyhájában.” (56.)

Bálványozott bátyja és menyasszonya valójában nem sokat törődnek vele, Frankie mégis arról fantáziál, hogy az esküvő után magukkal viszik a nászútra, és ők hárman beutazzák a világot. Fájó ellentétet érez saját maga és az ablaka körül repkedő éjjeli lepkék között: „Szerintem ez a sors iróniája. (…) hogy mindig eljönnek ide. Ezek a lepkék bárhová elrepülhetnének, mégis mindig ennek a háznak az ablakai körül szállonganak.” (15.)

Identitása keresését, illetve az erről alkotott elképzeléseit, valamint a nőiességhez való viszonyát a lány neve változtatásával is kifejezi. A mű első szakaszában Frankie-nek hívja magát, ez a név nemi szempontból kötetlen, és a fiús hajú, rövidnadrágos lányhoz tartozik. Meglehetősen negatívan látja saját magát és – főleg a háború miatt – a világot.

„Gyűlölte magát, mihaszna, nyakigláb léhűtő lett belőle, aki folyton a nyári konyhában tekereg: piszkos és irigy, közönséges és szomorú. (…) Ebben az évben kezdett el Frankie gondolkodni a világról. És mér nem kerek, iskolai földgömbnek látta, csinos és különböző színű országokkal. Úgy látta, hogy a világ hatalmas, repedezett és rozoga, és hogy sok ezer mérföldet tesz meg óránként.” (23.)

A Magányos vadász a szív Mick-jéhez (illetve magához a szerzőhöz) hasonlóan ő sem feltétlenül fiú(s) akar lenni, „csak” szabad. Akárcsak Mick, magányát felváltandó, ő is szabad egyének egyenrangú közösségére, azaz „klubtagságra” vágyik, szó szerint és átvitt értelemben is. Azonban úgy érzi, hogy vagy kora, vagy magasága, vagy neme miatt mindenhonnan kizárják, utóbbit illetően pl. fájlalja, hogy nem elég, hogy mivel lány, hadba nem vonulhat, még, mivel fiatal is, a Vöröskereszt is elutasítja véradási szándékát. Még a – több McCullers-műben metaforikus jelentőséggel felbukkanó – leláncolt raboknak is megadatik a „mi” – csak neki nem, gondolja keserűen. 

A második szakaszban, amikor kialakítja az iménti elképzelését a „mi” élményéről, – és így elmúlik a fent említett kevésbé körvonalazott félelem! – F. Jasmine-ként utal magára, kifejezve a 3 „J”-betűs nevű: ő, Jarvis és Janice szimbiotikus egységét. „Tudta, kicsoda ő, és mit akar a világtól. Összeszorult szíve hirtelen kitárult és kettévált. Kettévált, mint a madárszárny” (44.) – fejezi ki a metafora a valahova tartozásban, az egyenrangú tagok támogató közösségben jelen levő szabadságot és erőt. „Azt akarta, hogy fölismerjék az igazi énjét” (58.) – igazi én alatt a meghatározottságoktól és korlátoktól mentes, önmaga által alakított ént érti.

A kissé önkényes névválasztás jelzi tehát a különlegesség igényét és az önmaga alakíthatóságának szabadságába vetett feltétlen hitét, e téren való optimizmusát. Egyúttal a fiús nevet és külsőt meghaladva kifejezi az igényt a hangsúlyozott, kifinomult, elegáns nőiesség megvalósítására: most már nem a férfi, hanem szabad nő pozíciója vonzza („akár egy királynő, úgy járta az utcákat” – 47.), de ez meglehetősen problematikusnak, ha nem egyenesen lehetetlennek látszik.

F. Jasmine kipróbálja vonzerejét: bemegy egy bárba, ahol megismerkedik a katonával, aki azonban ember helyett a tárgyat, a szép nő helyett a megerőszakolható húsdarabot látja benne. F. Jasmine szerencsére megússza a tapasztalatlan szárnypróbálgatást: leüti a katonát és elszalad; viszont aztán lelkiismeretfurdalása lesz ereje és lélekjelenléte miatt: amíg újra meg nem látja a férfit, retteg, hogy megölte. Rájön, hogy a nőiesség olyan pengeél, melyen a nő aligha ússza meg, hogy szét ne vágja a személyiségét: a fekete nő öntudatát felmutató, jobban boldoguló Berenice megpróbálja kiokítani arról, hogy a nőiesség, a női praktitkák, trükközés nem más, mint az őszinteség teljes mellőzése, valódi énünk háttárbe szorítása. „Most már neked is meg kell változnod, hogy ne legyél ilyen durva, mohó és esetlen – mondta Berenice. Szép ruhákban kell járnod. Kedvesen beszélj, ravaszul viselkedj. (…) fogj magadnak egy udvarlót.” (77.)

Berenice-nek a rengeteg rossz tapasztalat sem vette el a kedvét az újabb próbálkozástól: előző házasságai rosszul végződtek, egyik volt férje részegeskedett, a másik megbolondult, a harmadik kirabolta, és kinyomta a szemét; első, fiatalon meghalt férjét, Ludie-t viszont a végletekig idealizálja, és örökké hiányolja. (Emiatt a hiányérzet miatt egy ötödik házassággal is megpróbálkozik.) Frankie furcsállja, hogy annak ellenére, hogy a szakácsnő már nem fiatal, és előnytelen külsejű, nagy önbizalommal rendelkezik – egyúttal azonban csodálja is ezt benne, mintegy példaképpé válik számára!    

E szakasz, illetve talán az egész könyv egyik legmegkapóbb és legemlékezetesebb jelenete az, amikor hárman, F. Jasmine, Berenice és John Henry a konyhaasztalnál ülnek, kritizálják a Teremtőt, és maguk a Mindenható bőrébe bújva elmondják, mit tennének ebben a szerepben. A kisfiú elképzeléseiben többek között „csokoládéút és limonádéeső” szerepel, valamint „harmadik szem, amely ezer mérföldre ellát.” A szakácsnő álmaiban jut kifejeződésre a fajgyűlölet és a háború elleni tiltakozás:

„Mindenható Berenice Sadie Brown világa más volt: kerek, igazságos és ésszerű. Először is, nem lennének külön négerek a világon, hanem mindenkinek világosbarna bőre lenne, kék szeme és fekete haja. Nem lennének négerek, és nem lennének fehérek, így a négerek nem éreznék magukat alantasnak, szánalomra méltónak egész életükben. Nem lennének négerek, csak emberek, férfiak, nők, gyerekek, egyetlen nagy, szerető család a földön. (…)

Háború sem lenne – mondta Berenice. Az európai fákról nem lógnának merev holttestek, zsidókat sem ölnének sehol. Nem lenne háború, a fiatal fiúk nem hagynák ott az otthonukat egyenruhában (…) És nem éhezne senki.” (91.)

Ami – mivel ez ez visszaemlékezés – az akkor még Frankie-t illeti, ő utóbbi elképzelést túl idealisztikusnak tartja, tekintettel egyesek természetére: „ő kijelölne egy Háború Szigetet a világon, ahol harcolhatna, aki akar” (91.) Az ő álmainak középpontjában azonban a nemiség áll: „Úgy tervezte, hogy az emberek azonnal fiúvá vagy lánnyá változhassanak, azzá, amivé akarnak” (91.) de – vegyük észre! –, ezt nem valami „természetellenesség”, „torzulás”, hanem az egyszerű szabadságvágy mondatja vele (ami a környezetét meghatározó normák szerint csak férfiaknak elérhető). Amikor szabadnak érzi magát, nem is tűnik fel problémának a nemiség. Később sem konkrétan azzal lesz problémája, hogy nő, hanem azzal, amit a társadalom ehhez társít – különösképpen azzal, hogy ha egy nő nem felel meg a visszafogottság elvárásainak, azzal kihívja maga ellen a társadalom által mintegy „jogosnak” vélt erőszakot, és préda-szerepben találhatja magát.

A fura esküvőkról való beszélgetésben rövid utalás történik a szintén visszatérő McCullers-i témára, a vágy nem konvencionális tárgyaira is: pl. ha a vágy tárgya a közmegítélés szerint csúnya, vagy ha „maga az ördög”, illetve ha történetesen azonos nemű. F. Jasmine azonban azt az esküvőt várja, aminek ő a „vendége” – noha egy idős néger látnok asszony azt jósolja neki – a konvencionális élet mellett – hogy utazása rövid lesz. Ugyanez az idős hölgy állítja egy helyét nem találó, tengő-lengő, örökké elégedtelen fiatal férfiról, hogy a Jóisten nem fejezte be, korán levette róla a kezét, neki kell kialakítani magát – a regény feltárja, hogy ez mindenkire vonatkozik, csak hogy az emberi (ön)teremtési lehetőségek korlátozottabbak.

Ugyanis az utolsó pár oldalon, a valósággal való kiábrándító szembesülés után a már nem a Frankie módjára gyerekes (és a nemiség szempontjából kötetlen), de az elegánsan nőies, különlegesség igényét kifejező F. Jasmine-nél jellegtelenebb, átlagosabb és jóval puritánabb Frances-szé válik. Nem ismerték fel „igazi énjét”: „Frankie-nek szólították, és úgy bántak vele, mint egy gyerekkel.” (134.) Berenice szavai, kifejezve a mű némileg nyitott, de a Magányos vadászhoz hasonlóan pesszimizmust sugalló befejezését, igaznak bizonyulnak:

„Mi valamennyien valahogy csapdában vagyunk. Megszületünk így vagy úgy, és nem tudjuk, miért. (…) És talán ki akarunk tágulni, ki akarunk törni, hogy szabadon legyünk. De akármit akarunk, csapdában vagyunk. Én én vagyok, te te vagy, ő meg ő. Így vagy úgy, mindenkinek megvan a maga csapdája.” (111–2.)  

Bizonyos meghatározottságok, mint a nem vagy a faj tovább fokozzák ezt a csapdát: „A négerek köré még külön korlátokat vonnak” – azonban az egyenrangú, támogató kapcsolatok könnyítenek a helyzeten: „Mikor Ludie-val éltem, valahogy nem éreztem ezt a csapdát.” (112.) De ez csak időleges, illetve nem mindenki számára elérhető:

„Jobb egy olyan börtönben lenni, ahol az ember az öklével dörömbölhet a falon, mint egy láthatatlan börtönben.” (144.)

John Henry-nek azonban még ennyi sem adatik: pár napot végigüvöltve, iszonyú szenvedés után agyhártyagyulladásban meghal, és álmaiban párszor gyerekbábuként kísérti a némileg lecsillapodott, és egy új barátra szert tett, megkomolyodott, lecsendesedett, szomorúan „észhez tért” Francest.

 

 

 

Kate Chopin és az Ébredés

október 29, 2011 - 18:39
 
"Lényegében Mrs. Pontellier lassan rájött, miféle hely van számára, mint egyszeri és megismételhetetlen emberi lény számára kijelölve az univerzumban, és egyúttal felismerte a különbséget a körülötte és a benne levő világ közt. Úgy tűnt, mindezen tudás súlya túlságosan is nyomasztó egy huszonnyolc esztendős fiatal hölgy lelkének – feltehetően meghaladja mindama bölcsességet, amit a Szentlélek állítólag kegyeskedik a nők számára kimérni.
 

„Könny, kacagás, izgalom, az égvilágon minden…” Angela Carter. Esték a cirkuszban. Budapest: Magvető, 2011. Ford. Bényei Tamás

november 13, 2011 - 15:25

Érthetetlen, hogy a nemzetközi elismertségnek örvendő, számtalan nyelvre lefordított, és az angol nyelvterületen mára már klasszikusként számontartott írónő tollából ezidáig magyar nyelven csak egyetlen novelláskötete, A Kínkamra és más történetek látott napvilágot még 1992-ben, az Európa Zsebkönyvtár jóvoltából.

Saját fürdőszoba

április 13, 2012 - 20:28

A segítség című, Kathryn Stockett regénye alapján készült film a ’60-as évek Amerikájában, ezen belül Jacksonban, Mississippi állam fővárosában játszódik, a feketék polgárjogi mozgalmának idején. Rosa Parks híres akcióján-amikor nem adta át a helyét a buszon egy fehér utasnak-már túl van a társadalom, és az afro-amerikaiak egy része Martin Luther King vezetésével küzd a faji megkülönböztetés ellen, a feketék jogegyenlőségéért.

„Magányos vadász a szív” – Carson McCullers (1917-67) élete és művei

július 05, 2010 - 15:14

A „gender-blind” (nemi szempontot szándékosan figyelmen kívül hagyó) kritika sokszor mindenféle, véleményem szerint semmitmondó spirituális magasságokba emeli műveit (pl. „az emberi lélek éneke”) – holott azoknak egyik, és az előbbieknél erőteljesebben hangsúlyozott fő motívuma az egyén vágyai, törekvései, hajlamai, és a társadalmi nemre mint ideológiára alapozott elvárások közt feszülő ellentét.

Néger sisterhood a szolgaságban - Toni Morrison: A kedves

december 14, 2009 - 11:07

Toni Morrison regényeiben nagy szerepet kapnak a nők, a női közösség identitásépítő és –erősítő szerepe, az alávetettség és a rabszolgaság kérdése, az ősi afrikai kultúra és hiedelemvilág szolgaságban is tovább élő, összekovácsoló ereje. Prózájára erőteljes líraiság, szuggesztív lüktetés jellemző, dús, burjánzó szövegek, melyek a néger ősi dallamokat vagy épp annak modernebb, amerikaibb változatát, a dzsessz ritmusát pulzálják.

A férfiak a Földről jöttek! És a nők is…! (Dr. Gary W. Wood: Nemek, hazugságok és sztereotípiák)

augusztus 07, 2011 - 08:49

Régebben olvastam egy könyvet, amelyet akkor teljesen készpénznek vettem: Dr. Marianne J. Legato „Miért nem emlékeznek a férfiak, és miért nem felejtenek a nők?” c. művét (Hajja Kiadó, 2008).

Jostein Gaarder: Sofie világa – könyvajánló

december 19, 2010 - 15:24

A norvég szerző könyve (1991, magyarul Budapest: Magyar Könyvklub 1995, ford. Szöllősi Adrienne), mint alcíme is mutatja, „regény a filozófia történetéről.” A szórakoztató és egyben rendkívül informatív mű elsősorban tizenéveseknek íródott, de kortól függetlenül ajánlható bárkinek, aki még csak most ismerkedik a filozófia tudományával, és szeretné gyarapítani ezirányú műveltségét.

Fay Weldon: A nőstényördög (1983) – szatírikus regény

augusztus 29, 2011 - 11:01

1989-ben – jelentős átalakításokkal! – megfilmesítették, 1990-ben Szuhay-Havas Ervin fordításában megjelent magyarul is (Budapest: Vénusz Könyvek). Akinek elege van a szirupból, csöpögésből, a nemi sztereotípiákból, az elomló, önalárendelő női figurákból, és szeretne egy ironikus, húsbavágó, helyenként igencsak morbid és meghökkentő művet olvasni, vágjon bele bátran!

Három női generáció Kínában - Jung Chang: Vadhattyúk

június 11, 2010 - 08:07

 

Jung Chang (1952-) kínai származású angol írónő önéletrajzi dokumentumregényében, a tízmillió példányban megjelent, harminc nyelvre lefordított Vadhattyúkban páratlan bátorsággal leplezi le a kínai kommunista diktatúra borzalmait és visszásságait, hitelesen mutatja be a Kínában zajló elnyomó rendszerek egymásutánját, és könyvében különös hangsúlyt fektet a kínai nők kizsákmányolásának ábrázolására is.

John Ajvide Lindqvist: Hívj be! (ford. Miszoglád Gábor, Szeged: Könyvmolyképző, 2009)

január 27, 2012 - 19:58
Magányos kamasz, aki más, mint a többi, találkozik egy vámpírral, aki megváltoztatja az életét… A szokásos, lassan sablonossá váló minta végülis adott, mégsem az Alkonyat vagy a Vámpírnaplók formájában. 16-os karika díszeleg a hátlapon, de lehetne inkább 18-as, és ezt kéretik komolyan is venni. (Azon túl sem ajánlott gyenge idegzetűeknek és érzékeny gyomrúaknak, ahogyan jelen ismertető tovább olvasása sem!)