A Nőkért Egyesület és a Magyar Nők Szövetsége 2014. április 10-én rendezte meg második közös vitaestjét az Andrássy út 124. alatt, "Nem gyerekjáték: a pedofília bagatellizálása vagy polkorrekt átnevelőtábor?" címmel. Ismét nagy volt az érdeklődés, ezúttal is teltháznak örülhettünk, most is plusz székeket kellett behozni; ráadásul a szokatlanul aktív, élénk közönség olyannyira elemében volt, hogy időnként komolyan megnehezítették számomra a moderálás feladatát. :)

Az est apropóját a Magyar Narancsban egy Narancsszem nevű szerző tollából megjelent, "A filmtörténet 10 halálos Lolitája" c. cikk adta, amelyet Szigeti Vera pszichológus, a NANE aktivistája kifogásolt, a gyereklányok szexualizálását, így a pedofíliát normalizáló megközelítése, nyelvezete miatt, ezért "Pedofíliamentes Magyar Narancsot!" címmel petíciót kezdeményezett, amelyet a mai napig 540-en írtak alá. A Magyar Narancs - helyreigazító cikk, az ellenvélemény leközlése vagy egyáltalán, bármiféle párbeszéd helyett - ügyvédi levéllel válaszolt a petíció oldalán, amelyet még olyanok is eltúlzott lépésnek tartottak, akik a petícióval nem értenek egyet. Seres László újságíró a hvg.hu-n "genderőrületről" és "polkorrekt átnevelőtáborról" beszélt a petíció kapcsán. Ő és Vera elfogadták a meghívást a vitaestünkre, a Magyar Narancs szerkesztősége azonban elutasította azt, azzal az indoklással, hogy szerintük a petíció tartalma, nyelvezete "kizárja az értelmes vita lehetőségét". A vitára meghívtuk még Dr. Wirth Judit jogászt, a NANE munkatársát, Dr. Joó Mária feminista filozófust, és Teczár Szilárd egyetemi hallgatót, akinek a lányok ingyenbelépőjéről szóló hírhedt Doboz-kezdeményezését többen hasonlították Vera patíciójához. A nagy számú közönségben jelen volt többek között Horváth Éva a Női Érdektől, Kováts Eszter a Friedrich Ebert Alapítványtól, Bari Jutka közösségfejlesztő, a korábban a Nőkért.hu-n is publikáló Dányi Dani, és Dalma, aktivista (azért csak szórványosan tudok neveket említeni, mert - örvendetes! - mintha kezdenénk végre meghaladni az ilyen fajta rendezvények sokat emlegetett "családi körét": meglepően sok volt a számomra ismeretlen vagy csak látásból ismert vendég).

Szigeti Vera - aki 2000 körül lett feminista, és ezt részben Juhász Géza Magyar Narancsban (!) publikált cikkeinek, részben a jelen levő Joó Mária "Feminista filozófia" c. kurzusának tulajdonítja -, elmondta, hogy a struktuális elnyomás minden ideológiájához tartozik egy előítélet, és a szexuális visszaéléshez tartozó - áldozathibáztató - sztereotípia éppen a "Lolita", azaz a csábító gyereklány, "akinek szegény férfiak nem tudnak ellenállni". Narancsszem korábbi cikkeit is szexistának tartja, de ez utóbbi kiemelten veszélyes a gyermekkori szexuális abúzus PTSD-ben szenvedő túlélői számára, mert felerősítheti a bántalmazás okozta indokolatlan szégyenérzetüket, és a - sajnos nem indokolatlan - szorongásukat, hogy senki nem hiszi el, ami velük történt. (vö. "mi van, ha mégis kurva vagyok" - egy túlélő beszámolója)

Joó Mária tanárnő, akit legtöbben Simone de Beauvoir szakértőjeként ismerhetnek, és sokan olvashatták "Emberi természet, női természet" című tankönyvét is, örömmel vette a visszajelzést, hogy tanítványaira (rám is - A. R.) hatást gyakoroltak az órái, ellenben ezt a petíciót nem írta alá, és ezt azzal indokolta, hogy a személyes tapasztalatot és a terápiás gyakorlatot el kellene különíteni a társadalmi-művészi reprezentációtól, a szexualitás ábrázolásaitól. A petíció szerinte a művészeti termékek nyakába akarja varrni azt a társadalmi mentalitást, amit a Lolita-filmek betiltásával nem lehetne megváltoztatni. Meglátása szerint egy Lolita-féle alkotást több szempontból lehet értelmezni (akár azt is levonhatja belőle az olvasó/néző, hogy a pedofília szörnyű dolog), és a szerző "csak" a magyar társadalomban (sajnos) egyébként is elfogadott és elterjedt "jópofa-macsós-sörözős stílusban nyalogatta a száját."

Wirth Judit - aki végzettsége szerint bölcsész és jogász, 1998 óta a NANE aktivistája, majd munkatársa - erre azt válaszolta, hogy a petíció nem a művészeti alkotásokat (melyek többféle értelmezési lehetőségeivel ő is egyetért) kifogásolta, hanem a cikkíró megközelítését. Az újságírónak (vagy legalább a cikket közlésre kiengedő szerkesztőnek) tudnia kellett volna, hogy nem a kocsmában van, hanem a közbeszédben, és ez rögtön fel is veti a kérdést, hogy miért a privilegizált helyzetben levő férfiak határozzák meg a közbeszédben az elfogadhatóság mértékét, ráadásul miért hallgattatják el azokat a hangokat, amelyek jelzik feléjük, hogy az adott megnyilvánulás a társadalom egy másik csoportja számára (pl. a gyermekkori szexuális abúzus áldozatai és a velük szolidárisak számára) nem elfogadható? (Mint egy kommentelő is megegyezte: "a kibaszott elitista Narancstól is ezt várom el, hogy egy online petíció, amit néhány csóró civil nő csinál, ne egyből ügyvéddel és tőkeerővel legyen leordítva, sima olcsó szar bántalmazói magatartással") "Akkor ne készüljön holokauszt-film sem?" - kérdezte Seres László. "Olyan ne készüljön, ami piedesztálra emeli a nácikat" - hangzott Wirth Judit válasza. "Lehet úgy is holokauszt-filmet készíteni, hogy az ne sértse meg a túlélők tapasztalataiból származó tudást."

Seres László a hvg.hu újságírója és a Kapitalizmus blog szerkesztője, korábbi felesége, és elmondása szerint saját nézetei révén is a rendszerváltás utáni években működő Feminista Hálózat tagja volt. (A Feminista Hálózat lapjában, a Nőszemélyben is találtunk tőle egy írást, melyben, a prostitúció-vita keretében, a legalizálás mellett foglalt állást.) Tíz éven át volt a Magyar Narancs munkatársa, de hangsúlyozta, hogy a petícióval való szembenállásában nem a kollegiáris férfiszolidaritás mozgatja, hanem az az észrevétel, hogy "a radikális genderideológia Magyarországra is betette a lábát", és a petíciót, különösen annak ajánlásait ezen aggasztó (és a "klasszikus feminizmust" szerinte megcsúfoló) jelenség megnyilvánulásainak tartja. Felháborodott azon, hogy a petíció készítője pedofíliával vádolta a Magyar Narancsot. A pedofíliát ő maga is súlyos bűnnek és üldözendőnek tartja, éppen ezért ért egyet azzal, hogy a Narancs önvizsgálat helyett ügyvédhez fordult, amikor felmerült a vád, hogy ők egy cikkükben a pedofíliát megengedhetőnek állították be. "Ez nem olyan vád, amit véd a szólásszabadság", jelentette ki.

Ha olyannyira alaptalan ebben az esetben a pedofília vádja, akkor miért van az, hogy a kifogásolt cikk kisfiúkkal, vagy szexista helyett rasszista vagy antiszemita alapon nem működne? Miért váltana ki "a filmvilág tíz legszexisebb kisfiúja", "a tíz leglátványosabb négerlincselés" - olyan megjegyzésekkel megtűzdelve, hogy "na ezt se látnám szívesen szülői értekezleten" (lásd Dányi Dani posztjának 4. pontját), vagy "a tíz legnagyobb orrú zsidó" című cikk egybehangzóbb felháborodást? Miért van az, hogy ez a cikk megjelenhetett, míg az iméntieket aligha engedhetné ki a szerkesztő? Mert a rasszizmusnak, antiszemitizmusnak több halálos áldozata van, vélte László, mire Judit rákérdezett, hogy tudja-e, hogy évente hány nő hal meg párkapcsolati erőszak következtében. László megkérdőjelezte, Judit viszont megerősítette, hogy ezek a gyilkosságok azért történnek meg az áldozatokkal, mert ők nők, azaz e gyilkosságok nemi alapúak. (vö. az ENSZ is gender based violence-ről beszél )

Teczár Szilárd - aki szociológia és kommunikáció szakos egyetemi hallgató, publikál ugyan a Magyar Narancsban, de hangsúlyozta, hogy az est folyamán a saját álláspontját képviseli, és nem a szerkesztőségét - a választ annak tulajdonította, hogy a rasszizmus és az antiszemitizmus terén a társadalom már tudatosabb. (Továbbá, állapította meg a vita későbbi részében, hazánkban a többi diszkriminációs forma médiabeli tiltása sem olyan szigorú, ezért jelenhetett meg pl. Bayer Zsolt cikke.) További ok, hogy a társadalmunk számára kevésbé látható a kapcsolat a szexista tartalom és a nők elleni erőszak között, mint a rasszista uszítás és a rasszista gyűlöletbűncselekmények között. Szerinte ez lehet az oka, hogy még egy liberális lap is elnéző a szexizmussal szemben. (Megj.: ha a nők helyzetéről van szó, sok "haladó szellemű" lap követi az egyet ide, egyet oda elvet. Emlékezzünk csak: a Magyar Narancs egyaránt leközölte a Tűsarok feminista mellékletet, és Oravecz Éva Csilla "Miért nincs a feministáknak hüvelyi orgazmusuk?" című örökbecsűjét. Megtehetné vajon, hogy egyik számban a rasszizmus ellen ír, majd a következőben a kurucinfo egy szerzőjét szerepelteti?) 

Szilárd csak részben értett egyet a petícióval, azt nem írta alá. Annyiban ért egyet, hogy a szexualizálás egyenlőtlenül érinti a férfiakat és a nőket, utóbbiakat súlyosabban, azonban a médiahatás-elméletek sokféleségére hivatkozva nincs arról meggyőződve, hogy ez a jelenség a nevezett művészeti alkotásokra, illetve egy azokról szóló cikkre vezethető vissza. Ráadásul, jelentette ki pl. Phillippe Ariésre hivatkozva a férfiassághoz és a nőiességhez hasonlóan a gyerekkor is bizonyos szinten lehet társadalmilag meghatározott, és a gyermekkori szexualitáshoz való viszonyulás is történetileg változik. Ezzel nem akarta azt mondani, hogy akkor a pedofília is relativizálható, mégis hosszas vita robbant ki az életkori határokról. László egyik érve az ellen, hogy az ominózus Narancs-cikk pedofíliát szorgalmaz, ugyanis az volt, hogy az említett lányok egy része már nem gyermek-, hanem fiatalkorú. Egy hozzászóló javasolta, hogy egyezzünk meg abban, hogy beleegyezési korhatár (14) alatti életkorú gyermekeket szexualizálni pedofília, mert ebben talán mind egyetértünk (ugyanakkor érdemes tudni, hogy a gyermekprostitúció felső korhatára nem ennyi, hanem 18 év! - a szerk.). A korhatárvitát emellett még két érv zárta rövidre: "újságban ne beszéljenek beleegyezési korhatár alatti gyerekről úgy, mint önálló, önmagát megvédeni képes, szexuálisan aktív partnerről", továbbá Vera felidézte Gerle Éva posztját, miszerint ez a pedofíliának egy olyan típusa, ahol az áldozat kora nem számít, hanem abból a szexista feltevésből indul ki, hogy a nő a férfi szexuális kielégítését szolgáló tárgy (és a kora mindegy, így lehet akár gyerek is).

Seres annyit elismert, hogy a kifogásolt cikk (és egyáltalán, a listázás műfaja) nem képezi az újságírói szakma csúcsát, és, a közönség kérdésére válaszolva, ha ő lett volna a szerkesztő, magát a válogatást engedte volna leközölni, ám a cikket e formájában visszaadta volna a szerzőnek, hogy még dolgozzon rajta. Ha pedofil cikk jelent volna meg, ő lett volna az első tiltakozó, állította. Ugyanakkor továbbra sem értett egyet azzal, hogy a cikk normalizálná a pedofíliát, sőt "ironikus távolságtartást" emlegetett. Ennek az "ironikus távolságtartásnak" a nyomát sem láttuk. Egy hozzászóló szerint az írás ebben a formában esztétizálja a kizsákmányolást (ahogy a magyar sajtó gyakran teszi egyébként is), és kontextus nélkül úgy legitimálja a filmekben ábrázolt emberi viszonyokat, hogy nem mutat rá azok visszásságaira. Többször kellett hangsúlyozni a vita során, hogy a petíció készítőjének és aláíróinak nem a filmekkel, hanem azok tálalásával van problémája.  

Joó Mária mégis úgy vélte, hogy a petíció "ágyúval lő verébre", és a szexizmusról nem a pedofília vádjával kellene beszélgetni. Könnyű a szélsőségeket kiragadni, szerinte a szexizmus hétköznapibb megnyilvánulásait kellene előtérbe helyeznünk, és azt, hogy ez milyen hatással van a nemi identitás alakulására (amiért nem tehető a média teljesen felelőssé, de részben igen). Példának hozta, hogy a német nők már a 70-es években tiltakoztak, hogy ne szerepeljenek már alulról fényképezett biciklis női fenekek a címlapokon, melynek nyomán megindultak a szerkesztők számára az érzékenyítő tréningek (Nemrégiben itthon is indult hasonló kezdeményezés a Női Érdek és  Független Médiaközpont együttműködése nyomán, a márc. 26-i vonatkozó konferencián részt vettünk, és hamarosan arról is írunk, figyeljétek az oldalt! - a szerk.)

Az est hátralevő része az ún. "genderfasizmust" járta körül - ez úgy került a témába, hogy Seres a petíció ajánlásait e veszedelmes ideológia egy megnyilvánulásának tartja. Magát liberálisnak vallva rossz néven vette, hogy a petíció szerzője "át akarja szervezni mások életét", megteremtve a végén a "polkorrekt átnevelőtábort, mely agymosást hajt végre a gyerekeken, és megfosztja őket az identitásuktól." Seres a nyilvánvalóan más véleményen levő közegben sem spórolt olyan megbélyegző kifejezésekkel, mint "őrület", "terror" és "elmebaj", továbbá többször hasonlította a nácikhoz a gender mainstreaming híveit. Joó Mária mindezt "totális tájékozatlanságnak" nevezte, és felhívta a figyelmet, hogy nem a liberálisok, hanem éppen a konzervatívok szoktak ilyen fordulatokkal és pánikkeltő célzatú kifacsarásokkal, téveszmékkel kirohanni a gender-ideológia ellen. A tanárnő arra is felhívta a figyelmet, hogy agymosást és identitásvesztő uniformizálást már csak azért sem lehet ennek kapcsán emlegetni, mert a feministák a kezdetektől fogva éppen a különbözőség (különböző identitások, különböző életmódok) létjogosultsága mellett, és az önbecsülés, önkifejezés joga mint "csupa kedves liberális érték" mellett foglaltak állást.

A gender mainstreaming a nemi szempont és a nemek egyenlőségének figyelembevételét jelenti az élet és a politika minden területén, valamint a politikai, köztük a költségvetési döntések genderszempontú vizsgálatát - szerettük volna tudni, hogy egy magát liberálisnak és a feminizmussal egyetértőnek valló férfinak mi ezzel a gondja. Mint kiderült, a biológiai és a társadalmi nem megkülönböztetésével mindenki, László is egyetért, azaz szerinte is léteznek káros, nemkívánatos nemi sztereotípiák, amelyek szorgalmazását el kell kerülni a gyerekek nevelésében. Miért fosztja meg akkor a nemek egyenlősége szempontjának érvényesítése a gyerekeket az identitásuktól, csodálkoztunk. A sztereotípiák leválasztása után milyen tartalmát tudod megállapítani a férfiassságnak és a nőiességnek? - kérdezte Szilárd. Leegyszerűsítettem a kérdést, és arra voltam kíváncsi, hogy, mivel László azt írta, kívánatosnak tartja, hogy egy kisfiúnak mondhassuk: "légy férfi!", mit ért ez alatt. "Azt, hogy legyél erős, bátor, okos férfi!" És mit mondanál egy kislánynak, kérdezte egy vendég. "Azt, hogy legyél erős, bátor, okos nő!", hangzott a válasz a kétgyermekes apától (akinek egy fia és egy lánya van), amitől végképp nem értettük, hogy akkor tulajdonképpen mi a gond. 

Nézzük meg, mi van Svédországban, folytatta az érvelést László. "A gyerekeket megfosztják attól, hogy anyjuk és apjuk legyen", állította. Némi kérdezősködés után kiderült, hogy azt értelmezte félre, hogy a svéd hivatalok űrlapjain anyja neve, apja neve helyett szülő 1. és szülő 2. szerepel. Tisztázódott, hogy ez a különböző családformák elismerését jelenti a svéd állam részéről (beleértve az azonos nemű vagy transznemű, interszexuális szülőket), és véletlenül sem azt, hogy ezek után a heteroszexuális családban élő gyerek nem szólíthatja anyának és apának a szüleit. Ez arról szól, hogy az állam, az állami intézmény legyen semleges, mondta Szilárd. "Én sem azt akartam elérni, hogy egy férfi ne hívhassa meg a barátnőjét egy italra, hanem azt, hogy az intézmények legyenek semlegesek", tette hozzá.

Akárcsak a Seres által is a világ összedőlése egy disztopikus elemeként felemlített harmadik nemű vagy semleges nemű wc vagy öltöző nem azt jelenti, hogy most már eltöröljük a nemeket és mindenkinek semleges nemű wc-re kell járnia, és senki sem nevezheti magát többé nőnek vagy férfinak, hanem azt, hogy megkönnyítjük azon embertársaink helyzetét, akik eleve, azaz a genderideológia térhódítása előtt sem :) tudták magukat elhelyezni a nő, férfi bináris kategóriáiban (pl. az inter- és transzszexuálisok egy része). Ha tekintettel vagyunk rájuk, az csak "növeli a szabadság összértékét", állapította meg Szilárd. László mégis úgy vélte, hogy a semleges nemű wc nem segíti a transzneműeket (sajnos az eseményen nem volt alkalmunk egy érintett véleményét kikérni), hanem romba dönti a világot és az identitást. A klasszikus feminizmust pozitívnak tartja, az elítélendő szerzők közt Foucault-t és Judith Butlert nevezte meg. Akiket, mint ő maga mondta, nem is túl alaposan olvasott, de kifogásunkra azt a választ kaptuk, hogy ő nem genderszakértőként lett ide meghívva, ráadásul a náci ideológia ismeretéhez sem kell betéve tudni Rosenberg műveit, továbbá, az az attitűd, hogy "addig ne szólalj meg, amíg nem olvastál, tájékozódtál a témában", patriarchális. (Pár perccel korábban viszont matriarchális volt, bevallom, én itt már kicsit elvesztettem a fonalat.)

Wirth Judit aggasztónak tartotta a félreinformáltság és a tanulás, képződés elutasításának együttes jelenlétét. Seres László erre úgy válaszolt, hogy az egyéni tanulást éppen hogy szorgalmazza, és ide is többek közt a tanulás szándékával jött, neki a szervezett "átnevelőtáborral" van gondja, mely alatt például, mint kiderült, a Gender Studies intézményesülését érti. Úgy vélte, az amerikai diákok ennek terrorja alatt szörnyen szenvednek. Bari Jutka elmondta, hogy a fia amerikai egyetemre jár, és társaival együtt nagyon élvezi a férfi tanár által tartott genderórákat, ahol nem hogy "agymosás" nem volt, de egyenesen biztatták őket a vitára. "A gendertémában az érdekcsoport nem a 'genderisták', hanem maga a társadalom egésze" - szögezte le Jutka. Egy másik vendég is hasonló tapasztalatokról számolt be Amerikában tanuló barátja révén, de László mégsem tett le a genderőrület agresszív uralmának elképzeléséről (és ez alapján számára "belegondolni is rossz, mi lenne, ha ilyenek jönnének be a szerkesztőségbe képzést tartani. Olyan lenne, mintha a szcientológusok akarnának nekünk tanítani a vallásról.")

"Ha már uralkodnak a gendertanszékek, miért nem szűnt meg a campusokon a nők elleni erőszak?", kérdezte valaki a közönség soraiból. "Ha eltörlöm a nemeket, hogy lehetek férfiellenes?", kérdezte egy másik vendégünk. "Ezt a logikát ne rajtam kérjétek számon", fogta rövidre László a választ.

Teczár szerint legitim dolog felajánlani az újságírók számára a genderképzés megtartását. "Tartom annyira az újságírókat, hogy ha nem értenek egyet a hallottakkal, nem nevelődnek át", mondta. Már így is "mindannyian szexista átnevelőtáborban élünk", tette hozzá Vera, aki homályos, pánikkeltő téves információk helyett a statisztikákra való odafigyelést javasolta. Végezetül egy vendégünk azzal érvelt, hogy ha a nácizmus helyességéről sem tudná Lászlót senki meggyőzni, akkor nyugodtan részt vehet az agymosás veszélye nélkül akár egy genderképzésen is.

Mivel a vita ekkor már 2,5 órán át húzódott, kénytelen voltam lezárni annak ellenére, hogy csak részkérdésekben sikerült közös nevezőre jutnunk. Abban maradtunk, hogy akinek van kedve folytatni a beszélgetést, az esemény falán megteheti. (László már tett is oda néhány linket, amelyeket elolvastunk és válaszoltunk is rájuk. Különösen aggasztónak tartom, hogy a John Money nevű orvost a "genderideológia atyjának" tartja, itt is szeretném jelezni, hogy nincs az a feminista, aki ne határolódna el ettől az emberi jogokat súlyosan sértő kísérlettől.)

Következő vitáinkat a monogámia kontra poliamória, illetve a prostitúció kontra szexmunka témáiban, továbbá (muszáj már egy ilyet, mert naponta jön ezzel valaki, mint disztopikus szörnyűséggel), a semleges/harmadik nemű wc-k és öltözők témájában szervezzük, ezekre is legalább annyi embert várunk szeretettel, ahányan az első két alkalommal megjelentek! A terv az, hogy a vitára mindig a hónap második csütörtökén kerüljön sor (a megjegyezhetőség végett, és egyben kicsit utalva is a Feminista Hálózat Negyedik Kedd eseménysorozatára), de a meghívottak időbeosztásának függvényében ettől egyes esetekben eltérhetünk.

Fotók: D'Elia Viktor