Marie Goegg-Pouchoulin svájci feminista, pacifista (1826–1899)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Marie Goegg-Pouchoulin svájci feminista, pacifista (1826–1899)

május 24, 2018 - 11:58
A svájci feminizmus elindítója.

Genfben született, általános iskolai tanulmányai után apja órásműhelyében segédkezett. 19 évesen férjhez adták, tíz évvel később megismerkedett és beleszeretett a számüzetésben élő Armand Goegg német forradalmárba. Környezetét elképesztve válókeresetet adott be, amelyet a bíróság először visszautasított, több mint két évet harcolt házassága felbontásáért. Armanddal való házassága után néhány évet Angliában éltek. Egyre többet foglalkoztatta a nők helyzete, kiszolgáltatottságuk és jogfosztottságuk. 1867-ben részt vett az International League for Peace and Freedom genfi konferenciáján, és bár egyetértett az ott elhangzottal, de hiányolta a nők részvételét és a gondjaikkal való foglalkozást. 1868-ban hosszú cikket publikált a nőjogokról, és ugyanabban az évben az első nemzetközi nőjogi szervezet, az Association internationale des femmes alapítója és elnöke lett. 1871-ben belső viták miatt elhagyta az egyesületet és 1872-ben létrehozta az Association pour la défense de la Femme av droitszervezetet és szerkesztette Solidarité című lapjukat, a nőjogi aktivisták első nemzetközi újságját. Tevékenységének egyik legnagyobb eredménye volt, hogy 1872-től a genfi egyetem nőket is felvett hallgatói közé. Aktivitása idős korában sem szűnt meg, 1886-ban beválasztották az International Abolitionist Federation elnökségébe, 1891-ben pedig a Union des femmes de Genève alelnöke lett. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Raden Ajeng Kartini indonéz feminista (1879–1904)

május 23, 2016 - 23:20
Raden Ajeng Kartini 1890-ben

Jáván született 1879. ápr. 21-én arisztokrata családba. A jávai nők nem tanulhattak és serdülőkoruktól férjhezmenésükig nem hagyhatták el otthonukat. Kartini apja kapcsolatban volt a holland gyarmati hivatallal, és lányát Hollandiában iskoláztatta. Kartini nyelveket, történelmet, irodalmat tanult és megismerkedett az európai eszmékkel, életmóddal. Hazatérése után a hagyományoknak megfelelően nem hagyhatta el a házat, idejét levelezéssel töltötte. Levelezőtársai között volt Marie Ovink-Soer holland feminista is.

Emilie Kempin-Spyri svájci jogász (1853–1901)

március 16, 2017 - 15:35

Az első nő volt Svájcban, aki jogi egyetemre járhatott, és az első nő Európában, akit jogi doktorrá avattak 1887-ben.  Ügyvéd azonban nem lehetett, mert nő volt. Ügyvédek csak svájci állampolgárok lehettek, a nők azonban nem voltak teljesjogú állampolgárok. Kérvényt nyújtott be a Bundesgericht-hez (svájci legfelsőbb bíróság) melyben azzal érvelt, hogy a megkövetelt "svájci állampolgárság" nőkre is érvényes lehet. Miután ezt és a zürichi egyetem oktatói állására jelentkezését is visszautasították, családjával az Egyesült Államokba emigrált.

Emily Stowe kanadai orvos, feminista (1831–1903)

május 04, 2017 - 16:53

 után a második kanadai orvosnő. Ontario államban született, kvéker családban, ahol a szülők hat lányuk taníttatására nagy gondot fordítottak. Az USA-ban, Providence-ben szerzett tanári képesítést koedukált intézményben, ezután hét évig szülővárosa iskolájában dolgozott. A női jogok iránt 1852-ben kezdett érdeklődni, amikor a Victoria College visszautasította jelentkezését a neme miatt.