Kolonits Ilona filmrendező (1922–2002)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Kolonits Ilona filmrendező (1922–2002)

március 15, 2018 - 22:20

Az első magyar női filmrendezők egyike fiatalkorában az Elzett gyárban dolgozott lakatosként, József Attila ismeretségi körébe tartozott. A háború alatt részt vett a budapesti gettó gyermekeinek mentésében. A háború után a Színművészeti Főiskola növendéke, 1949-1954 között a moszkvai Állami Filmintézetben aspiráns. A filmtudományok kandidátusa, Garai Erzsébettel és Bíró Yvettel együtt az első három magyar filmművészet terén doktorált kandidátus nő egyike. A Mafilm, majd a Movi Dokumentumfilm stúdióban dolgozott, számtalan dokumentumfilmet és riportot rendezett. Munkái több nemzetközi és hazai filmfesztiválon nyertek díjakat. Kitüntetései:  Balázs Béla díj, SZOT díj, Érdemes Művész, Kiváló Művész 

Néhány munkája: Utazás Szabolcsban, A nagyvilágon e kívül, Húszévesek lettek, A puszta télen, Eroica, Ellesett percek, Ovis olimpia. 

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Relle Gabriella operaénekes (1902–1975)

október 02, 2019 - 00:48

A budapesti Operaházban 1924-ben, főiskolásként debütált, a Lohengrinben Elza szerepét énekelte. Nemcsak itthon, de külföldön is komoly sikerei voltak, a berlini Staatsoper rendszeresen hívta vendégfellépésekre. Pályafutása során az operairodalom szinte valamennyi szoprán szerepét eljátszotta, kritikusok szerint különösen Puccini operáiban nyújtott rendkívüli teljesítményt.

Lux Terka író

december 30, 2019 - 00:18

Dancsházi Oláh Idaként született 1873-ban Szilágysomlyón. Életéről keveset tudunk, ez egybeesik az ő egykori szándékaival. Ugyanis élete büszkeségének nevezte, hogy magánéletét senki sem ismeri, mert, ahogy egy előadásában fogalmazott, „cím, név, rang barátok nélkül, pusztán a tehetsége erejével jutott el a mai polcra”.

Róna Emy grafikus (1904–1988)

december 16, 2009 - 21:16
Róna Emy vőlegényével, Deckmann Gyula tisztviselővel (1929, Színházi Élet)

Az Iparrajziskolában Vesztróczy Manónál, majd Párizsban a Colarossi-iskolában tanult. Alkotói pályáját 1921-ben kezdte a Színházi Élet szerkesztőségében. Az Új Művészek Egyesületének tagja volt, melynek kiállításain rendszeresen szerepelt. 1925-ben testvérével, Róna Klárával volt közös kiállítása Párizsban, Ady, Baudelaire és Verlaine verseihez készült illusztrációit mutatta be. 1926-tól 1928-ig Párizsban élt, egy szatirikus lap munkatársa volt, egyben tovább képezte magát.