Grete Rehor osztrák politikus (1910–1987)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Grete Rehor osztrák politikus (1910–1987)

május 04, 2017 - 00:16
Ausztria első női minisztere.

Bécsben született, a polgári iskola elvégzése után tanár szeretett volna lenni, de a háborús körülmények miatt nem tudta a főiskolát elvégezni. Textilgyári munkásnő lett, munka mellett esti iskolákba járt, kereskedelmi, szociálpolitikai kurzusokat végzett. A huszas évek végétől aktiv szerepet vállalt a textilmunkások szakszervezetében, az ÖVP (Österreichischen Volkspartei, osztrák néppárt) tagja lesz. Ausztriának 1966-ban lett első ízben női minisztere Grete Rehor személyében. 

 

 

Johanna Dohnal osztrák politikus, feminista (1939–2010)

április 04, 2017 - 01:38

1969-ben  Bécs XIV. kerületének képviselőjeként kezdte politikia karrierjét. Nevéhez fűzódik az első Frauenhaus létrehozása, mely bántalmazott nőknek adott menedéket. Több évig nőügyi miniszterként tevékenykedett. Kezdeményezésére szervezték meg az első nemzetközi konferenciát, amely a nők és gyermekek ellen elkövetett erőszakkal foglalkozott. Véleménye szerint:

Gabriela Mistral chilei költő, tanár, diplomata (1889–1957)

április 08, 2017 - 22:22

Az első latin-amerikai nő, aki irodalmi Nobel-díjat kapott (1945). Lucila Godoy y Alcayaga néven egy eldugott chilei faluban született, baszk és indián ősöktől. Tanárként komoly szerepet vállalt Chile és Mexikó oktatásügyében. Nápolyban, Madridban és Lisszabon volt chilei konzul, számtalan nemzetközi kulturális szervezet tagja, oktatott a Columbia Egyetemen és a Vassar College-ban az Egyesült Államokban. Költészetének fő témái a szerelem, halál, a vágyott, de meg nem élt anyaság és szülőföldjének szépsége. Versein kívül hazájában irodalmi díj őrzi nevét.

Bella Guérin ausztrál tanár, feminista (1858–1923)

április 09, 2017 - 15:09
Diplomája átvételéről készült rajz.

1883-ban ő volt az első nő, aki ausztrál egyetemen diplomát kapott. Tanított Ballaratban, Sydneyben, Melbournben. Az 1890-es években került kapcsolatba a női választójogi mozgalommal, amelynek lelkes támogatója lett. 1912-14 között megválasztották a Women's Political Association alelnökének. 1914-ben belépett a Labor Party-ba, a Women's League of Socialists tagja volt. Kortársai szerint szellemes, meggyőző, tanulságos előadó és vitázó volt. Meggyőződéses pacifista, ellenezte a kötelező katonai szolgálatot is, hatásos háborúellenes beszédeket tartott.  

Ludovica Hainisch-Marchet osztrák pedagógus, politikus, feminista (1901–1993)

május 04, 2017 - 00:12

Liberális felfogású családba született, apja az osztrák-magyar monarchia oktatási minisztere volt. 1923-1929 között Genfben az ENSZ jogi részlegénél titkárnőként dolgozott. 1929-től Bécsben tanult, 1933-ban szerezte meg angol-német szakos tanári diplomáját, egy középiskolában kezdett tanítani Linzben. 1934-1936 között a nemzetközi együttműködéssel, nőmozgalommal is foglalkozó Europa Echo, das Blatt für zwischenstaatliche Verständigung című folyóirat szerkesztője volt. 1938-ban Olaszországba majd Svédországba emigrált, 1949-ben tért vissza Bécsbe.

Berta Pipina lett politikus, újságíró, feminista (1883–1942)

augusztus 29, 2017 - 22:11

Az első nő, aki Lettországban parlamenti képviselő volt. 1883-ban végzett a bauskai gimnáziumban, néhány évet Berlinben logopédiát tanult, hazatérte után sérült gyerekeket tanított. Lettország függetlenné válásakor, 1918-ban kezdett politikával foglalkozni. 1919-ben megválasztották a rigai városi tanács tagjává, a nők helyzetének javítása volt a célja. 1922-ben belépett a Latvijas sieviešu nacionalas ligas-ba (Let nők nemzeti szervezete), 1925-ben annak elnökévé választották.