A napokban jelent meg a Polgári engedetlenség és erőszakmentes ellenállás című kötet, ami a közvetlen cselekvés, az együtt-nem-működés és az erőszakmentes ellenállás eszméjéről és módszereiről közöl klasszikus és kevésbé ismert esszéket, beszédeket és tanulmányokat. A kötet egyik fejezete a feminista mozgalom történetéből közöl két írást: az angol szüfrazsett Teresa Billington egy kéziratban fennmaradt esszéjét a militáns módszerek alkalmazásának igazolásáról és hasznáról, valamint Susan B. Anthony 1873-as beszédét, ami a polgári engedetlenség igazolásának és a nők választójogért való küzdelmének egyaránt klasszikus dokumentuma.

Susan B. Anthonynak (1820–1906) alapvető szerepe volt a nők választójogának kivívásában az Egyesült Államokban. 1863-ban egyik szervezője volt annak a kampánynak, amelynek során négyszázezer aláírást gyűjtöttek össze (többet, mint addig az Egyesült Államokban valaha) a rabszolgaság felszámolása érdekében. 1866-ban egyik alapítója az American Equal Rights Association nevű szervezetnek, ami a nők és a fekete amerikaiak jogaiért küzdött. Az Egyesült Államok alkotmányának tizenkilencedik kiegészítését (1920), amely kimondta a nemi alapú hátrányos megkülönböztetés tilalmát a választójoggal kapcsolatban, gyakran „Anthony- kiegészítésnek” nevezik.

Susan B. Anthony azt követően került bíróság elé, hogy 1872. november elsején ő és három húga egy órán át tartó vitával (és az ügyintézők büntetőfeljelentéssel való megfenyegetésével) elérték, hogy Rochesterben felvegyék őket és további kilenc nőt a választói névjegyzékbe.

November 5-én Anthonynak (és vele együtt legalább további hét nőnek) sikerült is szavaznia, majd másfél hét múlva választási csalás vádjával előállították. Anthony elvből elutasította, hogy kifizesse az óvadékot, de azt ügyvédje – Anthony bosszúságára – végül kifizette helyette. Ez viszont lehetővé tette, hogy előadás-sorozatba kezdjen a környéken a nők választójogáról – ami az ügyész szerint az esküdtek befolyásolását jelentette, és erre hivatkozva elérte a tárgyalás áthelyezését egy másik megyébe, de Anthony ott is intenzív előadás-sorozatba kezdett.

A tárgyaláson a védelem az Alkotmány 14. kiegészítésére hivatkozott, amelynek szövege az Egyesült Államok minden állampolgára számára biztosította az állampolgárokat megillető „előjogokat”, továbbá arra, hogy ha a bíróság szerint ez nem is jelenti a nők szavazati joggal való felruházását, Anthony mindenesetre ebben a tudatban vett részt a szavazáson. Éppen ezért nem büntethető, mert a vád alapjául szolgáló szövetségi törvény csak a rosszhiszemű jogosulatlan szavazást rendelte büntetni. A bíró azonban nem fogadta el ezeket az érveket, majd miután elutasította a védőügyvéd kérelmét egy új tárgyalás megtartására, a tárgyalás végén szót adott a vádlottnak. A továbbiakban az ekkor elmondott beszédének a kötetben megjelent fordítását közöljük.

Hunt bíró: Van bármi mondandója a rabnak az ítélet kihirdetésével szemben? (Felszólítja a vádlottat, hogy álljon fel.)

Miss Anthony: Igen, tisztelt Bíróság, számos mondandóm van; a bűnösséget kimondó ítéletében Ön ugyanis lábbal tiporta kormányzatunk minden létfontosságú alapelvét. A természetes jogaimat, a polgárjogaimat, az eljárási jogaimat egyaránt semmibe vették. Az állampolgáriság alapvető kiváltságától megfosztva, alattvalóvá alacsonyítottak le; és nem csupán engem egyedül, a tisztelt bíróság határozata az egész női nemet politikai elnyomásra kárhoztatja ebben az úgynevezett kormányformában.

Hunt bíró: A Bíróság nem hallgathatja meg azoknak az érveknek az ismétlését, amelyek előadásával a rab védőügyvédje már három órát eltöltött.

Miss Anthony: Tisztelt Bíróság, én nem vitatkozom, hanem egyszerűen elő kívánom adni, hogy miért nem hirdethetik ki – igazságosan – az ítéletet velem szemben. Azáltal, hogy megtagadják azt a polgárjogomat, hogy szavazhassak, megtagadják tőlem, mint a kormányzottak egyikétől a beleegyezéshez való jogomat; megtagadják tőlem, mint az adóalanyok egyikétől a képviselethez való jogomat; megtagadják tőlem, mint olyasvalakitől, aki törvényt sértett, hogy egyenrangúakból álló esküdtszék elé állhassak; [1] így megtagadják tőlem a szent jogaimat az élethez, a szabadsághoz, a tulajdonhoz és…

Hunt bíró: A Bíróság nem engedheti meg a rabnak, hogy folytassa.

Miss Anthony: De a tisztelt Bíróság nem fogja megtagadni tőlem ezt az egyetlen szerény lehetőséget, hogy tiltakozzak a polgárjogaim ellen intézett eme önkényes támadás ellen. Emlékezzen a tisztelt Bíróság, hogy a tavaly novemberi letartóztatásom óta ez az első alkalom, hogy akár én, akár bárki más a jogfosztott osztályomból egy bíró vagy esküdtszék előtt szólhat a védelmemben…

Hunt bíró: A rab üljön le, a Bíróság nem engedélyezheti.

Miss Anthony: Vádlóim közül, attól a 8. választókerületi botcsinálta politikustól kezdve, aki a feljelentést tette,[2] a szövetségi rendőrbírón, a körzeti ügyészen és bírón át Önökig, tisztelt Bíróság, senki sem egyenrangú velem, hanem egytől egyig a politikai uralkodóim; és ha a tisztelt bíró az esküdtszék elé vitte volna az ügyemet, miként az bizonyosan a feladata lett volna, akkor is joggal tiltakoznék, mivel az esküdtek egyike sem egyenrangú velem; akár itt születtek, akár külföldön, legyenek fehérek vagy feketék, gazdagok vagy szegények, iskolázottak vagy tudatlanok, akár ébren vannak, akár alszanak, józanok vagy részegek, bármelyik és mindegyik férfi közülük a politikai feljebbvalóm; tehát semmilyen értelemben nem egyenrangúak velem. Így még annak a közembernek is sokkal kevesebb oka volna panaszra, aki felett nemesekből álló esküdtszék ítélkezik, mint nekem, egy nőnek, akit férfiak esküdtszéke elé állítottak. Még saját védőm, tisztelt Henry R. Selden,[3] aki oly ügyesen, elszántan és ellentmondást nem tűrően képviselte az ügyem a tisztelt Bíróság előtt, még ő is a politikai uralkodóm. Éppúgy, ahogy senki nem lehet esküdt, akit választójogától megfosztottak, és egyetlen nőnek sincs választójoga, kizárólag hivatásos ügyvédek működhetnek a bíróságokon, és egyetlen nő sem nyerhet felvételt az ügyvédi kamarába – így az esküdtszék, a bíró és a védő egyaránt csak a felsőbbrendű osztályból érkezhet.

Hunt bíró: A Bíróság megismétli, a rabot a hatályos törvények szerint állították bíróság elé.

Miss Anthony: Igen, tisztelt Bíróság, de olyan törvények szerint, amelyeket férfiak alkottak, férfiak értelmeztek és férfiak alkalmaztak, a férfiak nevében, és a nők ellenében; és így a tisztelt Bíróság bűnösnek találta az Egyesült Államok egy állampolgárát „az állampolgár választói jogának” gyakorlásában, egyszerűen azért, mert az állampolgár egy nő volt, és nem egy férfi. De a minap egy ugyanilyen, ember alkotta törvény 1000 dolláros bírsággal és hat hónapnyi bebörtönzéssel büntetendő bűncselekménynek nyilvánította, ha Ön vagy én vagy bárki közülünk egy pohár hideg vizet, egy kis kenyérhéjat vagy éjszakai szállást ad egy kifulladt szökevénynek, aki Kanadába igyekszik eljutni. [4] És minden férfi vagy nő, akibe szorult egy cseppnyi emberbaráti szeretet, megsértette ezt az elvetemült törvényt, a következményekkel mit sem törődve, és helyesen tették. És ahogy a rabszolgáknak az igazságtalan törvényekkel szemben vagy azokat kikerülve, de élniük kell a szabadságukkal, most éppígy kell a nőknek, hogy megkapják a beleszólás jogát ebben a kormányzatban, élniük vele; én éltem a sajátommal, és élni is kívánok minden adandó alkalommal.

Hunt bíró: A Bíróság utasítja a rabot, hogy üljön le. Egyetlen szót se többet.

Miss Anthony: Amikor a tisztelt Bíróság elé állítottak, az alkotmány és annak legutóbbi kiegészítéseinek olyan átfogó és kiterjesztő értelmezésében reménykedtem, amely kimondja, hogy azok az Egyesült Államok minden állampolgárát védelmezik; amely az egész nemzetre kiterjedően, minden, az Egyesült Államokban született vagy állampolgárrá vált ember számára garantálja a jogegyenlőséget. Mivel azonban ebben nem szolgáltatott igazságot a bíróság – még egy nem egyenrangúakból álló esküdtszék előtti tárgyalást sem biztosított [5] –, nem kegyelmet kérek, hanem a törvény teljes szigorát.

Hunt bíró: A Bíróság megismétli... (A rab ekkor leül.)

Hunt bíró: A rab álljon fel. (Ekkor Miss Anthony ismét feláll.) A Bíróság ítélete szerint száz dollár bírságot köteles fizetni, és a perköltséget.

Miss Anthony: Tisztelt Bíróság, egyetlen dollárt sem fogok befizetni ebből az igazságtalan büntetésből. Minden vagyonom 10 000 dollár adósság, amelybe az újságom – A Forradalom [6] – kiadásával vertem magam négy évvel ezelőtt. Az egyetlen célom az volt vele, hogy éppen arra tanítsak minden nőt, amit én tettem, hogy fellázadjon az Önök férfiak alkotta, igazságtalan, alkotmányellenes törvényei ellen, amelyek megadóztatják, bebörtönzik és felakasztják a nőket, miközben megtagadják tőlük a képviselet jogát a kormányzatban; minden erőmmel azon leszek, hogy az utolsó dollárig kifizessem azt a tisztességes adósságot, de egyetlen centet sem szánok majd erre az igazságtalan követelésre. Továbbra is elszántan és kitartóan ösztönzök majd minden nőt annak a régi forradalmi jelszónak a gyakorlati elismerésére, miszerint „Az önkényuralommal szembeni ellenállás az Istennek való engedelmesség”. [7]

Hunt bíró: Hölgyem, a Bíróság nem rendeli el az elzárását a bírság befizetéséig. [8]

* * *

Fordította: Misetics Bálint. A fordítás alapja: An Account of the Proceedings on the Trial of Susan B. Anthony, on the Charge of Illegal Voting at the Presidential Election in Nov., 1872. New York, Daily Democrat and Chronicle Book Print, 1874. 81–85. o.  

[1] Az eredetiben trial by a jury of my peers, ami arra a régi jogelvre utal, amely szerint a büntetőeljárásban a vádlottnak joga van hozzá, hogy egy vele egyenlőkből vagy egyenrangúakból álló esküdtszék ítélkezzen fe- lette. Az Egyesült Államokban, a gyakorlatban ez egy, a helyi közösségből kiválasztott pártatlan esküdtszéket jelentett; Anthony itt arra utal, hogy az esküdtek kizárólag férfiak voltak.

[2] A feljelentést Sylvester Lewis (? –1889) rochesteri gyártulajdonos tette, aki a Demokrata Párt felkérésére választási megfigyelőként dolgozott az 1872-es választásokon.

[3] Henry Rogers Selden (1805–1885) ügyvéd és politikus, 1857 és 1858 között New York állam kormányzó-helyettese, aki ingyen vállalta Anthony védelmét

[4] Anthonz arra az 1850-ben elfogadott Fugative Slave Act-re utal, amelynek értelmében a szökött rabszolgákat a rabszolgatartást tiltó szabad államokból is vissza kellett szolgáltatni a „tulajdonosuknak”. Egy 1793-as törvény hasonlóképpen rendelkezett, számos északi állam azonban külön jogszabályokat hozott a szökött rabszolgák visszatoloncolásának megnehezítése vagy ellehetetlenítése érdekében. A Legfelsőbb Bíróság 1842-ben úgy döntött, hogy az északi államok hatóságai nem kötelezhetők közreműködésre a szökött rabszolgák felkutatásában és elfogásában, amit ez a törvény írt felül.

[5] Anthony itt arra utal, hogy a bíró utasította az esküdteket, hogy kimondják a vádlott bűnösségét. Védőügyvédje erre hivatkozva kérte új tárgyalás lefolytatását, amit a bíró elutasított, mivel szerinte az esküdtek kizárólag a vitatott tények tekintetében illetékesek dönteni, a tények tekintetében pedig nem volt vita a védelem és a vád képviselői között. Egy ettől független perben 1895-ben a Legfelsőbb Bíróság megtiltotta a szövetségi bíróságoknak, hogy a bűnösséget kimondó döntésre utasítsák az esküdteket.

[6] Az Anthony és Elizabeth Cady Stanton (1815–1902) által alapított éles hangú New York-i hetilap (The Revolution) 1868 és 1872 között működött, és elsősorban a nők jogaival és ezen belül is különösen a nők válasz- tójogával foglalkozott. A lap elindítását egy tőkéstől kapott támogatás tette lehetővé, ami azonban nem tartott ki sokáig, így Anthony eladósodott, majd arra kényszerült, hogy átadja a lapot egy vagyonos nőjogi aktivistának, Laura Curtis Bullardnak (1831–1912), akinek a szerkesztősége idején a lap jelentősen mérsékeltebbé vált.

[7] A 19. században az abolicionista és feminista mozgalmak által egyaránt használt mottó (Resistance to tyranny is obedience to God); egy változatát (Rebellion to tyrants is obedience to God) Benjamin Franklin (1706–1790) az Egyesült Államok mottójának javasolta. Eredetileg vélhetően Simon Bradstreettől (1603–1697), Massachusetts állam kormányzójától származik.

[8] Anthony nem fizette be a bírságot. 1873 júliusában végrehajtás indult ellene, az eljáró hatóság jelentése szerint azonban nem találtak semmit a lakásán, amit lefoglalhattak volna.