Abigail Adams amerikai First Lady (1744–1818)

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Abigail Adams amerikai First Lady (1744–1818)

május 26, 2016 - 22:29
A nők jogainak szószólója.

Abigail Smith 1744. november 11-én született a Massachusettsbeli Weymouthban. Anyja a híres Quincy család sarja, apai felmenői pedig a helyi kongregacionalista egyházközség vezetői voltak. Bár nem vett részt intézményes oktatásban, Abigail, nővéreihez hasonlóan, szabad bejárást kapott apjától annak könyvtárába, sőt, apja biztatta őt az írásra is.

Csendes, félénk lány volt, gyermekkorában sokat betegeskedett, viszont ennek is köszönhetően rengeteget olvasott: költészetet, drámát, de történeti, teológiai és politikaelméleti műveket is, és felnőttkorára korának egyik legolvasottabb nője lett. 1764-ben feleségül ment John Adamshez, és a fiatal házaspár bostoni lakásuk és braintree-i (később Quincynek nevezett) vidéki farmjuk között ingázott. 10 év alatt 6 gyermekük született, köztük a későbbi 6. amerikai elnök, John Quincy Adams.

Amikor John tagja lett a Kontinentális Kongresszusnak, mindkettejüket megviselte az egymástól távol töltött idő, de levelezéssel tartották a kapcsolatot. Ezek a levelek, amelyekben Abigail többek között a hátország szemszögéből számol be az akkor zajló függetlenségi háborúról, a korszak történetének hasznos írásos forrásai. Ugyanakkor e levelek tanúsítják a házaspár bensőséges, baráti viszonyát, Abigailt férje vele egyenlő társának tekintette, és politikai kérdésekben is kikérte és megfogadta tanácsait. Abigailnek a nők jogaival és a kormányzattal kapcsolatos gondolatai így, még ha közvetett módon is, de hatottak az Egyesült Államok megalapítására.

Amikor 1776-ban eljutott hozzá a hír, hogy kikiáltották az amerikai államok függetlenségét, Philadelphiában lévő férjének írott levelében felhívta a figyelmet a nők függetlenségi jogaira:

"az új törvénykönyvben, amelyet nyilvánvalóan most szükségszerű lesz megírni, kérem, hogy emlékezzenek meg a Hölgyekről, és legyenek nagylelkűbbek és kedvezőbbek velünk, mint az elődeik voltak. Ne adjanak ilyen korlátlan hatalmat a férjeknek. Vegyék figyelembe, hogy minden férfi zsarnok lenne, ha megtehetné. Ha nem fordítanak kiemelt figyelmet és törődést a Hölgyekre, akkor eltökéltek leszünk arra, hogy lázadást szítsunk, és nem fogjuk úgy érezni, hogy a törvények kötnének minket, azok a törvények, amelyekbe nincs beleszólásunk és képviseletünk." 

Mivel ő maga nem lehetett részese az intézményes oktatásnak, és műveltségét csak saját önképzésének köszönhette, Abigail Adams egész életében szószólója volt a nők oktatáshoz való jogának.

Az 1770-80-as években sokat utaztak, mivel John Adams diplomáciai feladatokat látott el Párizsban, Hollandiában, Nagy-Britanniában, majd tagja volt a függtelenségi háborút lezáró, párizsi békeszerződést megkötő delegációnak is (1783). Az európai évek Abigail ismereteit is gyarapították, 1780-ban, amikor Angliában éltek, lehetősége volt egy tanfolyamra beiratkozni, ahol tudományos előadásokat hallgatott az elektromosságról, mágnesességről, hidrosztatikáról, fénytanról. Ekkor így írt: "egy új, gyönyörű országba léptem, ahol soha nem jártam ezelőtt. Egy országba, ahova az amerikai nők nem kaphatnak és nem is remélhetnek bebocsátást". Amikor John Adamset először alelnökké, majd 1797-ben az Amerikai Egyesült Államok második elnökévé választották, Abigail úgy érezte, ez az ő több évtizedes munkájának is eredménye.

1797 és 1801 között, mint First Ladynek, Abigailnek is rengeteg dolga volt, legfőképpen reprezentációs feladatok, amelyben sokat segítettek neki a diplomata időszakban az európai udvarokban szerzett tapasztalatai. Ők voltak az első elnöki pár, amely beköltözhetett a Fehér Házba, és ők tartották az első július 4-i fogadást. John Adamsnek elnöksége alatt is egyik legközvetlenebb munkatársa a felesége maradt, akinek tanácsaira most még inkább szüksége volt, mivel Adams nem volt túl népszerű elnök, hiába volt okosabb és becsületesebb a többi politikusnál.

Mivel az újraválasztása nem sikerült, 1801 után nyugalmasabb időszak következett a házaspár életében, quincy-i birtokukra visszavonulva végre együtt élhettek. Abigail azonban, ahogy levelei is tanúsítják, ekkor is figyelemmel kísérte fia, a későbbi 6. elnök, John Quincy Adams politikai pályafutását. Ugyanakkor utolsó éveit több rokona, köztük lánya, Nabby halála és saját krónikus betegsége is beárnyékolta. Abigail Adams 1818-ban halt meg tífuszos lázban.

 

Első megjelenés: Tűsarok.org

 

 

Harriet Strong amerikai feltaláló, feminista (1844–1926)

május 04, 2017 - 21:31

Az első nő, akit a Los Angeles Chamber of Commerce tagjai közé választott. A Young Ladies Seminary elvégzése után, 19 éves korában ment férjhez. Kaliforniában gazdálkodtak, férje sorozatos anyagi kudarcok után öngyilkos lett, négy lánnyal maradt özvegy. Nem roppant össze, felmérte a birtok helyzetét és  gyümölcstermelésbe kezdett. A jó termés érdekében öntözőrendszert dolgozott ki, melyet sikerrel szabadalmaztatott. Több más szabadalma is volt a vízgazdálkodással kapcsolatban. Dióültetvénye is komoly pénzt hozott, emellet olajkitermelő társaságot is alapított.

Grace Lee Boggs amerikai író, filozófus, polgárjogi aktivista, feminista (1915–2015) 

június 27, 2017 - 20:09

Szegény kínai bevándorlók gyereke, gyors felfogóképességére, logikus gondolkodására korán felfigyeltek tanárai. Ösztöndíjjal végzett a Barnard College-ban, filozófiai doktori disszertációját a Bryn Mawr College-ban készítette és védte meg 1940-ben. Fiatalkorától haláláig szenvedélyesen ügyeket képviselt – a nők, a feketék, a munkanélküliek, a kizsákmányoltak ügyeit. Alapítója volt többet között a Save Our Sons And Daughters és a Detroiters Working for Environmental Justice egyesületeknek.

Néhány munkája:

Birdsall Otis Edey amerikai író, szüfrazsista, cserkész (1872–1940) 

április 01, 2018 - 14:48

Szenátor apja gondos nevelést biztosított neki és testvéreinek. Sokat olvasott, érdekelte a napi politika, széleskorű ismeretségi köre volt. Korán bekapcsolódott a nőjogi mozgalomba, Bellportban házuk a mozgalom egyik találkozási helye volt. Megválasztották a Women's City Club elnökének, 1928-29 között az American Women's Association elnöke volt. Versei, drámái jelentek meg a helyi lapokban, a Girl Scout Leader Magazine első főszerkesztője volt. Remek szervezőképességét a Girl Scouts of America elnökeként is kamatoztatta.

Ujfalvy Krisztina (Máté Jánosné) költő (1761–1818)

december 27, 2016 - 14:15

Hétéves volt, amikor édesapja, Újfalvi Sámuel küküllői főbíró meghalt, édesanyja egyedül nevelte fel. A híresen szép fiatal lány szerelmes lett Haller László grófba, de az mást vett feleségül. Csalódásában Krisztina feleségül ment a művelt, gazdag Máté János földbirtokoshoz. A viharosra sikeredett házasságból egy kislány született.

Krisztina ragaszkodott függetlenségéhez, férjét elhagyva Kolozsvárra költözött, ahol élénk társadalmi életet élt, sokakat megbotránkoztatott életvitele. Lovagolt, férfias ruhákban járt, nem alkalmazkodott az etiketthez.

Angela Davis amerikai polgárjogi harcos, tanár (sz. 1944)

december 27, 2016 - 00:06

A fiatal filozófiatanár nevét 1970-ben ismerte meg a világ, amikor az FBI által leginkább keresett tíz személy listáján szerepelt, összeesküvéssel, fegyveres fenyegetéssel, emberrablásal, szökéssel, gyilkossággal vádolták. A bíróság végül valamennyi vádpont alól felmentette. A per befejezése után bejárta a világot, előadásokat tartott Kubában, Európában, Budapestre is ellátogatott. Hazatérte után kapcsolatban állt a Fekete Párducok radikális csoporttal, egy ideig tagja volt a Kommunista Pártnak, amely az 1980-as választásokon őt jelölte alelnöknek.

Eliza Burt Gamble amerikai tanár, író, feminista (1841–1920)

április 19, 2017 - 19:29

Általános- és  középiskolában tanított, sokat olvasott, lépést tartott kora tudományos eredményeivel. Bekapcsolódott a feminista mozgalomba, cikkeket írt, előadásokat tartott. Egyik szervezője volt 1876-ban Michiganban az első női választójogi konferenciának. Kritizálta Charles Darwin munkáját, mely a férfiak felsőbbrendűségét hirdette. 

Néhány munkája:

  • The Evolution of Woman;
  • The God-Idea of the Ancients;
  • The Sexes in Science and History.

Emma Goldman litván származású író, anarchista feminista (1869–1940)

március 01, 2017 - 22:42

Amerika legveszélyesebb asszonya", a "Vörös Emma" Kovnoban született zsidó családban. Tekintélyelvű apja megpróbálta a tanulástól eltiltani. 1885-ben emigrált az Egyesült Államokba. Textilgyárban dolgozott, kitanulta az ápolószakmát is. Lelkesen csatlakozott az anarchista mozgalomhoz, ám hamar észrevette annak férfiközpontúságát. A polgári feminista mozgalmat elutasította.

Ellen Swallow Richards amerikai vegyész, egészségügyi mérnök, feminista (1842–1911)

április 29, 2017 - 22:05

A Massachusetts Institute of Technology (MIT) első női hallgatója és első női tanára a Vassar College-ban végzett 1870-ben. Kémiát akart tanulni, a MIT rendkívüli hallgatójaként az első nő lett az Egyesült Államokban, akit természettudományi karra felvettek. 1873-ban diplomázott, de a doktori fokozathoz szükséges további tanulmányait nem engedélyezték. Bostonban középiskolás lányoknak létrehozott egy tanfolyamot, amely előkészítette őket természettudományi tanulmányokra. 1876-ban megalapította a MIT női laboratóriumát, ahol egészségügyi kémiát tanított.

Az amerikai óvodaalapítás úttörője: Emma Marwedel

április 08, 2017 - 20:53

Az amerikai óvodaalapítás úttörője a németországi Mündenben született 1818-ban. Hamburgban szerzett tanári oklevelet, különösen a kisgyermekek oktatása érdekelte. Meggyőződéses feminista volt, egyik alapító tagja  1865-ben az első német feminista egyesületnek, a Deutscher Verein Frauenfortschritt-nek.

Elizabeth Palmer Peabody meghívására az Egyesült Államokban utazott. 1872-ben Washingtonban nyitott óvodát, majd Los Angeles, Oakland és San Francisco következett. Létrehozta a Pacific Kindergarten Normal School-t, amelyet 1886-ig, nyugdíjazásáig vezetett. 1893-ban halt meg.

Aki népszerűvé tette nők számára a nadrágot: Amelia Bloomer amerikai újságíró (1818–1894)

június 08, 2011 - 12:36

Az 1818. május 27-én született tanítónő, Amelia Jenks lelkes aktivistája a nőjogi mozgalomnak. 22 éves korában házasodik össze Dexter Bloomerrel, a Seneca Falls County Courier kiadójával, aki a korabeli férfiak többségétől eltérően egyenrangú társnak tekinti, az esküvői szertartásból is kihagyják azt a részt, amelyben a nő engedelmességet fogad férjének.