"A nők elleni erőszak ezer arca" - a Nőkért Egyesület és a Magyar Nők Szövetsége közös konferenciája (videóval)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

"A nők elleni erőszak ezer arca" - a Nőkért Egyesület és a Magyar Nők Szövetsége közös konferenciája (videóval)

december 19, 2013 - 17:41

Alföldi Andrea (elnök, Magyar Nők Szövetsége) és Antoni Rita (elnök, Nőkért Egyesület)

2013. december 9-én tartottuk a Magyar Nők Szövetsége székházában "A nők elleni erőszak ezer arca' című konferenciánkat, mellyel a 16 akciónap a Nők elleni erőszak ellen rendezvénysorozathoz csatlakoztunk. Szándékunk - a tavalyi szellemében, amit igen jó kezdeményezésnek tartottunk, idén hiányoltuk a folytatását, és próbáltuk valamilyen formában pótolni - az újonnan megjelenő feminista törekvések bemutatása, illetve a feminista célokért küzdők hazai közösségének erősítése volt. Az eseményen Barna Emília bemutatta az yt a nők elleni erőszak ellen, Békés Dóra és Nyíri Eszter pedig saját kezdeményezésükről, a bántalmazó kapcsolatukat elhagyó nőket segítő ról beszéltek. Új taguk, Gáspár Katalin a kampányszervezési stratégiákról adott elő, Alföldi Andrea MNSZ-elnök pedig az Isztambuli Egyezmény aláírását követelő akciót elevenítette fel. Meghívtuk továbbá Simonyi Gyulát a Bocs Alapítványtól, aki - tágabb kontextusba helyezve a nemek egyenlőségének kérdését - civilizációtervezéssel foglalkozik, a túlnépesedés veszélyeiről beszélt és hangsúlyozta a fogamzásgátlás fontosságát. Ezek szemléletes alátámasztására végül megnéztük Attenborough Hány embert bír el a Föld c. filmjét.

Az alábbiakban Józsa Mihány videós összefoglalóját láthatjátok a színes programról:  

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A Onebillionrising Budapest szervezőcsapatának levele a pártoknak

február 15, 2014 - 23:10

Az Egymilliárd Nő Ébredése (One Billion Rising) nemzetközi mozgalom magyar résztvevői, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, a Nőkért Egyesület és támogatóik ezúton kérjük Önöket, hogy választási kampányukban hozzák nyilvánosságra és mutassák be részletesen a nők elleni erőszak minden formájának felszámolásával kapcsolatos terveiket.

„Bele kell férnie” – a Nőkért Egyesület és a Magyar Nők Szövetsége vitaestje az el nem dobott tábláról és a belső viták létjogosultságáról

március 15, 2014 - 15:23

Azzal kezdődött, hogy a 4K! szóvivője, Papp Réka Kinga kitett a Facebookra magáról egy olyan képet, amin egy szál miniszoknyában áll, és a mellét a következő felirattal takarja: „Még 3000 aláírás vasárnapig, és ezt a táblát eldobom!” A kép alatt annyira szerteágazó, élénk, néhol már-már agresszív vita bontakozott ki humortalansággal, prüdériával, karót nyeléssel vádolt "szexizmust kiáltók" és a felszabadult, nyitott, progresszív, műértő újhullámosok között, hogy úgy döntöttem, szervezek egy nyilvános fórumot.