Wilma Pearl Mankiller (1945-2010), az első női cherokee indián törzsfőnök

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Wilma Pearl Mankiller (1945-2010), az első női cherokee indián törzsfőnök

május 26, 2016 - 22:52
A cherokee törzs első megválasztása idején a férfiak által dominált volt, annak ellenére, hogy régebben, a hagyományos cherokee kultúrában a két nem kiegyensúlyozottan volt jelen. Mankiller ezt az egyensúlyt próbálta visszahozni, és közösségépítő programokon keresztül megerősíteni a törzset. Azt mondta, egészen a megválasztásáig egyetlen cherokee lánynak sem jutott volna eszébe, hogy ha felnő, törzsfőnök lehet belőle. Fontosnak tartotta, hogy ez a szemlélet megváltozzon.

1945. november 18-án az oklahomai Tahlequah-ban született Wilma Pearl Mankiller. Az "Emberölő" családi név egy régi katonai kitüntetésre eredeztethető, amelyet az kapott annak idején, aki megvédelmezte a faluját az ellenségtől.

1956-ban családja az állami indián áttelepítő program keretében elhagyni kényszerült addigi lakhelyét, San Franciscóba költöztek. Az 1960-as években Wilma csatlakozott az amerikai bennszülöttek aktivista mozgalmához, amely abban az időben új inspirációt kapott a harmadik világbeli nacionalista mozgalmaktól és az amerikai emberi jogi mozgalomtól.

Amikor 1969-ben indián diákok 18 hónapra elfoglalták az Alcatraz szigetet, hogy így hívják fel a figyelmet a törzsük hátrányos helyzetére, Wilma Mankiller gyűjtéssel támogatta a tiltakozókat.

Más megmozdulásokban is részt vett, és ebben az időszakban sokat tanult a bennszülöttek társadalmi és gazdasági helyzetéről, a kormányzattal való problémás kapcsolatukról. Eleinte oktatási programokban dolgozott, majd 1974-ben, 11 évi házasság után elvált, és visszaköltözött szülőhelyére, ahol a helyi lakosoknak segített támogatást nyerni földjük megműveléséhez.

1979-ben beiratkozott az Arkansasi Egyetemre, majd a 80-as évek elején az általa alapított Cherokee Közösségi Fejlesztési Egység vezetőjeként koordinálta a Bell programot, amely a helyi közösség aktiválásával valósította meg a vízvezeték felújítását és teljes kiépítését, reményt adva ezzel a lakosoknak. A Bell program sikere tette Mankillert ismertté és a helyi közösségi fejlesztések szakértőjévé. 1983-ban Ross Swimmer felkérte, hogy vegyen részt a törzsfőnök-választási kampányában és legyen a főnökhelyettese.

A kampányban Wilma több halálos fenyegetést is kapott, a törzsben nehezen fogadták el, hogy egy nő pályázik erre a posztra, és ezért sokan érdemi és szakmai vitát sem voltak hajlandóak folytatni vele. Swimmert azonban újraválasztották, Wilmát megválasztották helyettesnek, és amikor 1985-ben Swimmer lemondott, Wilma Mankiller, mint az addigi helyettese lett a Cherokee törzs új, és egyben első női vezetője. Az 1987-es választás után már saját jogon lett a törzs vezetője, és 1991-ben ismét őt választották a posztra. A cherokee törzs első megválasztása idején a férfiak által dominált volt, annak ellenére, hogy régebben, a hagyományos cherokee kultúrában a két nem kiegyensúlyozottan volt jelen. Mankiller ezt az egyensúlyt próbálta visszahozni, és közösségépítő programokon keresztül megerősíteni a törzset. Azt mondta, egészen a megválasztásáig egyetlen cherokee lánynak sem jutott volna eszébe, hogy ha felnő, törzsfőnök lehet belőle. Fontosnak tartotta, hogy ez a szemlélet megváltozzon.

Mankiller pénzügyi és technikai jellegű támogatást nyújtott a cherokee kisvállalkozóknak, hogy önállóbbá válhassanak. Vezetőségéhez köthető a Cherokee Nép Közösségi Fejlesztési Egységének létrehozása, a Sequoyah Főiskola újjászületése. Törzsfőnöksége alatt a cherokee lakosság száma 55 ezerről 256 ezer főre nőtt. Ezalatt az idő alatt Wilma elnyerte a cherokee törzs bizalmát és tiszteletét, önbizalomra, és saját kultúrájuk megbecsülésére tanította őket, egyfajta spirituális vezetőjükké vált.

Az volt a célja, hogy bebizonyítsa: nemcsak a bennszülöttek tanulhatnak a fehérektől, hanem a fehéreknek is érdemes megismerniük a bennszülöttek törzsi bölcsességét, kultúráját és spiritualitását. Betegsége miatt (kétszer is átesett vese-transzplantáción) Wilma Mankiller 1995-ben lemondott posztjáról. Férjével, Charlie Soappal és első házasságából született fiával, Téli Sólyommal visszavoult otthonába.

 

Első megjelenés: Tűsarok.org

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Hilde Coppi német ellenálló (1909–1943) 

május 30, 2016 - 21:36

Berlinben született, egy biztosítótársaság tisztviselője volt. A nácik hatalomrakerülése után férjével és szüleivel együtt a Rote Kapelle ellenállócsoport tagja lett. Zsidókat bújtattak, röpcédulákat terjesztettek, a Radio Moskau  adásain keresztül üzenő német hadifoglyok üzeneteit adták át családtagjaiknak. 1942 szeptemberében a csoport legtöbb tagját letartóztatták, bebörtönözték és halálra ítélték, férjét decemberben kivégezték. Hilde ítéletének végrehajtását terhessége miatt elhalasztották. Decemberben megszülte fiát, akit fél évig szoptathatott. 1943.

Rebecca Gratz filantróp (1781–1869) 

március 01, 2017 - 23:39

Philadelphiában született, gazdag, nagy tiszteletnek örvendő zsidó családba. Egész életét annak szentelte, hogy szerencsétlen sorsú nőkön, gyerekeken segítsen. 20 évesen hozta létre a Female Association for the Relief of Women and Children of Reduced Circumstances egyesületet, amely a háború alatt tönkrement nőket gyámolította. 1815-ben alapítója és több mint 40 éven át ügyvezetője  volt a Philadelphia Orphan Asylum-nak, amely felekezetre való tekintet nélkül fogadott be árvagyerekeket.

Őt alázták meg, férje lett öngyilkos: Maderspach Károlyné

március 31, 2017 - 14:01

A tehetős aradi orvos lánya, az 1804-ben született Buchwald Franciska gondos nevelést kapott, több nyelven beszélt, érdekelte a történelem, az irodalom. 1823-tól férjével Ruszkabányán éltek. A alatt fegyverekkel és ágyúgolyókkal látták el a honvédséget, a bukás után a bujdosókat segítették.