március 2018

Nydia Lamarque argentin ügyvéd, költő, író, fordító, feminista (1910–1982 )

március 31, 2018 - 22:27

Buenos Aires-ben született, spanyol anyától, francia apától. Gondos nevelésben részesült, a humán tárgyak vonzották, 12 évesen írta első verseit. Családja támogatásával elvégezte a jogi egyetemet, majd sikeres vizsgák után az ügyvédi kamara tagja lett. Fiatal korától érdeklődött a társadalmi problémák iránt, vonzották a szocialista eszmék és részt vett a feminista mozgalomban. A huszas évektől jelentek meg versei, első kötetét 1925-ben publikálta. Tagja volt az írók Boedo társaságának és az Ateneo Femenino nőegyletnek.

Gabrielle Duchêne francia pacifista, feminista (1870–1954)

március 31, 2018 - 22:08

Párizsban született, apja a város főkertésze volt, jómódban nőtt fel.

Fiatalon rádöbbent, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetben él a dolgozó nők nagy tömege. 1908-ban L'Entraide néven varrónők részére szövetkezetet alapított, amely később szakszervezeti funkciókat is ellátott. 1913-ban létrehozta a Conseil national des femmes françaises(francia nők egyesülete) munkás szekcióját. Követelte, hogy a nők ugyanannyi bért kapjanak, mint a férfiak.

Leszja Ukrajinka ukrán költő, drámaíró, feminista (1871–1913)  

március 31, 2018 - 22:00

Larisza Petrivna Koszacs Novohrad-Volinszkijben született, anyja Olena Pchilka író, feminista, apja P. A. Kosach jogász, földbirtokos. Házitanárok tanították, négyévesen már írt-olvasott. Ukrán anyanyelvén kívül fiatalon megtanult angolul, németül, franciául, olaszul, görögül, latinul, lengyelül, bolgárul, oroszul. Gyerekkorában kezdett írni, a Zorjá című lapban 1884-től jelentek meg versei. Versek mellett elbeszéléseket, színdarabokat, esszéket, kritikákat is publikált. 19 évesen történelmi tankönyvet írt testvérei számára.

Louise Otto-Peters német író, költő, nőjogi aktivista 1819 – 1895

március 31, 2018 - 21:47

Meissenben született, értelmiségi családba. Magántanároktól kapott alapos, széleskörű oktatást. 1840-ben kezdett publikálni, a Der Wandelstern és a Sächsische Vaterlandsblätter című lapokban, gyakran Otto Stern álnév alatt. Cikkeiben, elbeszéléseiben a nők a főszereplők, az ő problémáik, kiszolgáltatottságuk, a munkásnők elnyomottsága. A Vaterslansblätterben 1843-ban amellett érvelt, hogy

a közügyekben való részvétel a nők számára nem csupán jog, hanem kötelesség."  

Maybanke Anderson ausztrál tanár, szüfrazsett (1845–1927)

március 31, 2018 - 18:20

Az angliai Kingston-on-Thames-ben született, szüleivel 1855-ben emigráltak Ausztráliába. Sydneyben telepedtek le, édesanyja bíztatására ott végezte el a tanárképzőt. 1867-ben házasságot kötött Edmund Kay Wolstenholme kereskedővel, hét gyerekük született. A férfi alkoholista lett, 1884-ben elhagyta családját. Hogy el tudja tartani a magát és gyerekeit, Maybanke iskolát alapított lányok számára, ahol felkészítette tanulóit az egyetemi felvételire. A modern módszereket alkalmazó iskola hamarosan népszerű lett. Oktatói munkája mellett komoly szerepet vállalt a nőjogi mozgalomban.

Hanna Rydh svéd archeológus, politikus, feminista (1891–1964)

március 31, 2018 - 18:14

Stocholmban született, az ottani egyetemen tanult művészettörténetet és archeológiát, 1915-ben diplomázott. Végzés után ásatásokon dolgozott Adelsö-ben és Gästrikland-ban. 1922-ben elnyerte a The international federation of university women ösztöndíját. 1924-25 között a francia Musée des Antiquités Nationales munkatársa volt. Már diákkorától kezdve szakmai munkája mellett szociális aktivistaként is dolgozott. Bekapcsolódott a nőmozgalomba is, elnökségi tagja volt a Sveriges studerande ungdoms helnykterhetsförbund-nak. 1938-ban beválasztották a svéd parlament képviselői közé.

Beatrice Harraden angol író, szüfrazsett (1864–1936) 

március 31, 2018 - 18:03

Londonban született, a Queen’s College és a Bedford College hallgatója volt, 1883-ban diplomázott. Beutazta Európát és az Egyesült Államokat, kisebb elbeszéléseket, úti beszámolókat publikált. Első regénye, a Ships That Pass in the Night 1893-ban jelent meg, hatalmas sikert aratva, hamarosan több nyelvre is lefordították. Magyarul is megjelent Hajók, ha éjjel találkoznak címmel. Utazásai közben sokat pihent a Little Stretton-ban lévő The Green Dragon fogadóban, amelyet egy elbeszélésében is megörökített.

Maud Younger amerikai szüfrazsett, szakszervezeti aktivista (1870–1936)  

március 31, 2018 - 17:51

San Franciscoban született gazdag, befolyásos kapcsolatokkal rendelkező családba. Aktivista munkája a századfordulón kezdődött, amikor megismerte a Settlement mozgalmat. A kiszolgáltatott emberek, a dolgozó nők életének jobbrafordítása lett életcélja. Pincérnői állást vállalt és a New York Waitresses' Union tagja lett. Az 1906-os nagy földrengés után hazatért szülővárosába, ahol megalakította a pincérnők szakszervezetét, melynek első elnöke volt. Beválasztották a San Francisco Central Labor Council tagjai közé is.

Elisabeth Gnauck-Kühne német közgazdász, író, nőjogi aktivista (1850–1917)  

március 31, 2018 - 17:45

Blankenburgban született, értelmiségi családba. A tanítóképző elvégzése után Párizsban majd Londonban vállalt magántanítói állást. 1875-ben szülővárosában Erziehungsinstitut für Töchter höherer Stände elnevezéssel lánynevelő iskolát nyitott, amelyet házasságáig vezetett. 1890-ben elvált, és külön miniszteri engedéllyel szociológiát és közgazdaságtant tanult Berlinben. Az 1895-ben Erfurtban tartott 6. Evangelisch-Soziale Kongress egyik előadójaként ő volt az első, aki a nőkérdést keresztény nézőpontból mutatta be.

Kitty Marion színész, szüfrazsett (1871–1944)  

március 31, 2018 - 17:07

Katherina Maria Schafer a németországi Rietbergben született. Nehéz gyerekkora volt, két évesen veszítette el anyját, apja gyakran bántalmazta. 15 éves korában Londonban élő nagynénjéhez került, színészetet tanult és felvette a Kitty Marion nevet. Zenés kabarékban kezdetben a kórus tagja volt, jó hangja miatt később szerepeket is kapott. Keserves tapasztalatokat szerzett, mindennapos volt a színházaknál, hogy a szerepekért cserébe szexuális szolgáltatást vártak el a fellépő nőktől.

Narcyza Żmichowska lengyel író, aktivista, feminista (1819–1876)

március 31, 2018 - 16:38

Varsóban született, elszegényedett, haladó elveket valló nemesi családba. Az Institut Guwernantek elvégzése után 1835-38 között az intézet tanára volt, majd az előkelő Zamoyski családnál vállalt nevelőnői állást. Velük utazott Párizsba, ahol találkozott fivérével, aki forradalmi tevékenysége miatt menekültként élt ott. Bekapcsolódott a lengyel emigránsok életébe és megismerkedett a feminizmus eszméjével.

Liz Claiborne üzletasszony, divattervező (1929–2007) 

március 31, 2018 - 11:33

Brüsszelben született, New Orleansban nevelkedett, főiskolai tanulmányainak befejezése előtt Európába utazott művészettörténetet tanulni. Később ruhatervezőként dolgozott New Yorkban, majd 1976-ban saját céget alapított, amely először a dolgozó nők részére tervezett divatos, jól viselhető sportruhákat, majd tevékenységét kiterjesztette a férfiruházatra és a kiegészítőkre is. A cég hamarosan a legsikeresebbek közé emelkedett.

Clara Lemlich amerikai szakszervezeti aktivista, szüfrazsista (1886 - 1982

március 28, 2018 - 14:39

Az ukrajnai Gorodokban született, 17 éves volt, amikor családjával az Egyesült Államokba emigrált, New York Cityben telepedtek le. A Lower East Side varrodájában kezdett dolgozni, kegyetlen körülmények között. A munkásnőknek nem volt szakszervezetük sem, ezért létrehozta az International Ladies Garment Workers Union-t. Munkakörülményeik javítására többször szervezett sztrájkot, a legnagyobb az 1909-es megmozdulásuk volt.

Tevékenységéért feketelistára került, többé egyetlen ruhagyár sem alkalmazta.

Az EP nőjogi bizottsága véleménytervezetében bírálja a magyarországi helyzetet

március 27, 2018 - 23:28

A téma azért szerepelt a napirenden, mert az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) készülő magyarországi különjelentéséhez a FEMM is csatolni fogja a véleményét. A várhatóan júniusban szavazásra bocsátandó jelentés ősszel kerül majd az Európai Parlament plenáris ülése elé, amely adott esetben ennek alapján kezdeményezheti az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását Magyarországgal szemben a jogállamisági elvek megsértése miatt.

Európai férfiként mindig megadjuk a nőknek kijáró tiszteletet. Sőt, többet is, mint ami jár

március 25, 2018 - 10:21
Orbán Viktor

A brüsszeli EU-csúcs miatt Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjúja vasárnap tartotta. A miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorán mondta fel a kötelező, öt gondolatát - számol be az esetről a . A kötelezők közül egy gondolatban kitért a nőkre is.

Ha a férfiak nőkről beszélnek, gyakran túlzásokba esnek?

március 24, 2018 - 15:19

Magyar keresztény-konzervatív körökben sem ritka dolog a nőkártya előrántása veszélyes helyzetekben. Legyen szó erőszakról, csalásró, korrupcióról, vagy bármi másról, ha az eseménylácban egy női szereplő felbukkan, azonnal kéznél van egy remek megoldás a dolgok magyarázatára: a nő.

Talán az elmúlt hónapok legszebb szépirodalmi interpretációját hallhattuk a napokban Gulyás Gergelytől, aki a művészetekben ismert női ábrázolások romantikus túlzásait emelte be a politikai közélet kommunikációs érvelésébe, jelen esetben Kósa Lajos kétes örökségi ügyének bagatellizálása formájában. 

Jót tesz a cégeknek, ha nem riadnak vissza az anyák alkalmazásától

március 24, 2018 - 12:59

Ma, amikor a tehetség igazi érték és a cégek hosszútávú sikerének elengedhetetlen része a tehetségek megtartása, egyre inkább luxus az anyák alkalmazásával kapcsolatos sztereotípiák fogságában vergődni és érdemes a terhességét bejelentő kolléganőre nem mint megoldandó problémára, hanem mint új lehetőségre és potenciális hozzáadott értékre tekinteni.

Szexhez már van jogod, de az állatkertbe csak felnőttel mehetsz

március 24, 2018 - 11:11

Sokszor kínosan felhördülünk más kultúrák, vagy épp a modern társadalmak, így az amerikai törvények ellentmondásosságain, érdemes azonban picit a saját társadalmi, kulturális és jogi környezetünket is górcső alá vennünk mielőtt másokra mutogatnánk. 

Véleményem szerint, egy társadalmat nagyban meghatároz, hogy miképpen viszonyul a saját gyermekeihez, ez alapján pedig van bőven mit tenni Magyarországon is. Nézzünk is pár érdekességet, kommentár nélkül.

Szicíliai hősnő 1966-ból: az első, aki nem ment hozzá megerőszakolójához

március 23, 2018 - 21:44

Messzi országokból, például Indiából napjainkban is érkeznek olyan hírek, melyek szerint egyes bírók, illetve szülők a nemierőszak-áldozatot feleségül kényszerítik az elkövetőhöz, és ezzel a problémát megoldottnak tekintik. Szörnyülködhetünk rajta mint barbár szokáson, ám kevésbé ismert tény, hogy ez a közelmúltig Európától sem volt idegen. A hagyomány a hatvanas évekig Olaszországban is dívott. Ezért okozott megrökönyödést Franca Viola, amikor 1966-ban a bíróságon kijelentette megerőszakolójának: "Nem szeretlek. Nem megyek hozzád." 

Kyung-Wha Chung koreai hegedűművész (sz. 1948)

március 23, 2018 - 20:08

Szöulban született, hatéves korában kezdett hegedülni. Kilencévesen már fellépett a szöuli filharmonikusokkal, a kritikusok szerint hibátlan, érett előadóként mutatkozott be. 1960-tól a New York-i Juilliard School of Music hallgatója, ahol a legendás hegedűtanár, Ivan Galamian növendéke volt. 1970-ben Londonban lépett fel, egy Csajkovszkij darabot adott elő, és egycsapásra világsztár lett. A Decca szerződtette, sorra jelentek meg lemezei. Fellépett a világ valamennyi neves koncerttermében, világhírű zenekarokkal, a legnagyobb karmesterekkel. 

 

„Hogy tudod elhinni, hogy mi ezt élvezzük?” - kiállítás a prostitúció és emberkereskedelem ellen

március 22, 2018 - 01:58

A kiállítás váratlan aktualitást kapott azzal, hogy az Utcajogász Egyesület a napokban egy, sajnos túlságosan is tipikus esetet, melynek során egy kiskorú prostituáltat tiltott kéjelgésért ötvenezer forintra büntetett a bíróság.

Antonia Maury amerikai csillagász

március 19, 2018 - 16:39

A család anyai és apai ága egyaránt híres tudósokkal, kutatókkal büszkélkedett. Antonia és testvére kicsi koruktól kezdve ismerkedtek a klasszikus irodalommal és a természettudománnyal. Mindhárman sikerrel - Antonia csillagász, Carlotta paleontológus, John-William orvosprofesszor lett.

Antonia a Vassaron 1887-ben kitüntetéssel végzett fizikából, csillagászatból és filozófiából. Ugyanakkor a The Miscellany-ban jelent meg cikke Hints of National Character in Language címmel. 

Josephine Stadlin, az első nők közt a zürichi egyetemen

március 19, 2018 - 14:36

1805-ben, Zug-ban született, liberális szellemű értelmiségi családba, ahol fontosnak tartották a tudást, a műveltséget. A helyi zárda növendéke volt, végzés után varró- és hímzőmesterséget tanult. Apja halála után varróiskolát nyitott, annak a jövedelméből tartotta el nyolc fiatalabb testvérét, a varráson kívül írni-olvasni is megtanította növedékeit.

Isabel Burton angol utazó, író (1831–1896)

március 15, 2018 - 23:39

Anglia legelőkelőbb katolikus családjából származott. A krími háború alatt csatlakozni akart a vezette ápolónő-csapathoz, de visszautasították. Így megalapította a Stella Klubot, amely a katonák otthon maradt, gyakran nyomorgó feleségeit, gyerekeit segítette - a rendőri tiltás ellenére társaival bement a nyomornegyedekbe segélyt osztani.

Madame D'Ora osztrák fényképész (1881–1963) 

március 15, 2018 - 23:21

Dora Kallmus Bécsben született, ő volt az első nő, akit 1905-ben felvettek a Graphische Lehr- und Versuchsanstalt hallgatói közé. Ugyanabban az évben a bécsi fényképeszek egyesületének tagja lett. Fotóit Madame D'Ora néven szignálta, ezt a nevet használta egész pályafutása során. 1907-ben Arthur Bendaval közösen fényképész műtermet nyitottak, amely nagy népszerűségre tett szert az osztrák-magyar arisztokrácia köreiben. 1924-ben Párizsban nyitottak műtermet, Dora vezetésével.

Annie Dorrington ausztrál festő (1866–1926)

március 15, 2018 - 23:01

Annie Whistler Angliában született, 1890-ben apja halála után anyjával és testvéreivel kivándoroltak Ausztráliába. 1892-ben házasságot kötött Charles Dorringtonnal és Perthbe költöztek. Annie festeni kezdett, vízfestményein a helyi flóra vadvirágait örökítette meg. 1900-ban a párizsi Világkiállítás ausztrál pavilonjában voltak láthatók képei. 1901-ben a Western Australian Museum and Art Gallery megvásárolta és kiállította 54 művét. Az elkövetkező években több nemzetközi kiállításon – Glasgow, London, St Louis – mutatkozott be.

Orosz Adél balettművész (sz. 1938)

március 15, 2018 - 22:35

Az Operaház balettiskolájába, majd  az Állami Balett Intézetbe járt, 1959-től a leningrádi Kirov Színházban tanult. 1954-ben szerződtette a Magyar Állami Operaház, 1957-ben kapta meg magántáncosi kinevezését. A balettirodalom szinte valamennyi főszerepét eltáncolta itthon és külföldön. 1984-1988 között az Operaház balettigazgatója, 1989-től pedig a Táncművészeti Főiskola balettmestere volt. Néhány kitüntetése: Érdemes Művész; Kiváló Művész;  Liszt Ferenc-díj ; Kossuth-díj. Örökös tagja a Halhatatlanok Társulatának, 2010-ben A tánc világnapján életműdíjat kapott. 

 

Kolonits Ilona filmrendező (1922–2002)

március 15, 2018 - 22:20

Az első magyar női filmrendezők egyike fiatalkorában az Elzett gyárban dolgozott lakatosként, József Attila ismeretségi körébe tartozott. A háború alatt részt vett a budapesti gettó gyermekeinek mentésében. A háború után a Színművészeti Főiskola növendéke, 1949-1954 között a moszkvai Állami Filmintézetben aspiráns. A filmtudományok kandidátusa, Garai Erzsébettel és Bíró Yvettel együtt az első három magyar filmművészet terén doktorált kandidátus nő egyike. A Mafilm, majd a Movi Dokumentumfilm stúdióban dolgozott, számtalan dokumentumfilmet és riportot rendezett.

Simone Chapuis-Bischof svájci tanár, nőjogi aktivista  (sz. 1931)  

március 15, 2018 - 21:33

Baselban született, az egyetem elvégzése után Vaud tartományban kapott tanári állást. Fölháborodott, amikor rájött, hogy a vele együtt végzett férfi tanárok 30 százalékkal magasabb bért kapnak, mint a nők, és az évek folyamán ez a különbség csak növekedni fog. Az ötvenes években Svájcban a nőknek még nem volt szavazati joguk, a közéletben nem játszottak szerepet. Ez indította el harcát a választójogért, az egyenlő bánásmódért, az anyaság támogatásért, az abortusz legalizálásáért.

Anna Atkins angol botanikus, fényképész (1799–1871)

március 15, 2018 - 21:16

Valószínűleg ő az első, aki fényképekkel illusztrált könyvet publikált, és talán az első nő, aki fényképet készített. Apja nevelte, aki ismert tudós, a Royal Society titkára volt. Anna alapos botanikai ismeretekre tett szert, fő témája az algák kutatása volt. Henry Fox Talbot feltaláló megismertette vele a fényképezés korabeli technikáját, melyet felhasználva publikálta első könyvét British Algae: Cyanotype Impressions címmel 1843-ban.

Maria Slavona német festő (1865–1931) 

március 12, 2018 - 23:21

Lübeckben született, művelt, felvilágosult szellemű családba. 17 évesen Berlinbe ment, ahol kezdetben magántanártól tanult rajzolni és festeni. Később, mivel a Porosz Művészeti Akadémiára csak férfiakat vettek fel, a nők részére alapított Schule des Vereins der Künstlerinnen und Kunstfreundinnen zu Berlin hallgatója lett. 1888-tól Münchenben élt és tanult, ott ismerkedett meg az impresszionistákkal, majd Párizsba költözött. Első önálló kiállítása 1893-ban a Salon du Champ de Mars-ban volt, férfi álnév alatt. 1900-ban kötött házasságot Otto Ackermann sváhci műkereskedővel.

Lizzy Ansingh holland festő, író (1875–1959)

március 12, 2018 - 22:59

Az  Amsterdamse Joffers néven ismert posztimpresszionista festőnők csoportjához tartozott - csak úgy, mint . Nagyapja, anyja, nagynénje szintén festő volt, Lizzyt az utóbbi, Therese Schwartze tanította rajzolni. Az amszterdami Rijksacademie van Beeldende Kunsten-ben végzett 1897-ben. Jónevű portréfestő lett, de igazán híressé babákról készített képei tették. Verseket, elbeszéléseket és két gyerekkönyvet is publikált.

Németh Mária operaénekes (1897–1967)

március 12, 2018 - 22:51

A budapesti Zeneakadémián, majd Nápolyban tanult. Első fellépése a Városi Színházban volt, 1923-tól a budapesti Operaház tagja, majd 1924-ben bécsi Staatsoperhez szerződött. Hihetetlen nagyterjedelmű, tiszta szopránja felkeltette a neves operaházak és a közönség érdeklődését egyaránt, rengeteget vendégszerepelt. Fellépett Párizsban, Londonban, Milánóban. 1924-ben Rákosi Jenő díjat kapott, 1929-ben a svéd király a Pro litteris et artibus érdemrend aranykeresztjével tüntette ki.

 

Natalja Pogonyina orosz sakkozó (sz. 1985) 

március 09, 2018 - 21:49

A jelenlegi olimpiai bajnokot ötéves korában nagyapja tanította meg sakkozni, később általános iskolája csapatának erőssége lett. Első fontos győzelme1998-ban volt, megnyerte a l4 éven aluli lányok bajnokságát.  Azóta töretlenül fejlődik, háromszor nyert a lányok Európa-bajnokságán, bronzérmes volt a Junior Világbajnokságon. 2008-ban holtversenyben első volt a Sakk  Egyetemi Világbajnokságon. 2004-ben lett nagymester,  attól az évtől tagja az orosz sakkválogatottnak. 2012-ben Isztambulban, 2014-ben Tromsöben a sakkolimpián az aranyérmes csapat tagja volt. 

Keri Hulme új-zélandi író, költő (sz. 1947)

március 09, 2018 - 21:44

Angol, skót és maori ősök leszármazottja. Korai versei és elbeszélései iskolai magazinokban jelentek meg, Hooks and Feelers című novellájával elnyerte a Katherine Mansfield Memorial Award-ot. Hatalmas sikerrel 1982-ben jelent meg The Bone People című regénye, mely 1984-ben megkapta a New Zealand Book Award-ot és a Pegasus Award for Maori Literature díjat, 1985-ben pedig  a Booker Prize-t. 

Néhány műve: The Silence Between; Te Kainau / The Windeater; Strands; Homeplaces: Three Coasts of the South Island of New Zealand  (fényképek:  Robin Morrison).

Dömölky Lídia vívó (sz. 1936)

március 09, 2018 - 21:36

1955-ben a római világbajnokságon szenzációs vívással egyéniben és a csapattal is aranyérmet szerzett. Még kétszer nyert a válogatottal világbajnokságot (1959 Budapest, 1967 Montreal). Rómában (1960) ezüstérmes a tőrcsapattal. 1964-ben Tokióban a női tőrcsapat tagjaként olimpiai bajnok. A tőrcsapat Mexikóvárosban (1968) ismét ezüstérmet nyer. Számos világversenyen állt a dobogó második és harmadik fokán. Hétszeres egyéni magyar bajnok. Visszavonulása után női gimnasztikus testképzéssel foglalkozik, szakmai folyóiratokban publikál. Könyvei (tsz.

Olga Ladizsenszkaja orosz matematikus (1922–2004)

március 07, 2018 - 20:24

Kologrivban született, családjában több matematikus volt. Apja politikai okok miatt börtönbe került, ezért nem vették fel a leningrádi egyetemre, tanárképző főiskolát végzett. A háború alatt matematikát tanított egy középiskolában. 1943-ban a moszkvai egyetem hallgatója lett, ahol 1947-ben diplomázott. Doktori értekezését már Leningrádban nyújtotta be és védte meg 1949-ben. Ugyanettől az évtől az egyetem oktatója, később a Tudományos Akadémia Matematikai Intézetének kutatója lett, 1962-ben az intézet vezetőjévé nevezték ki.

Matilde Serao olasz újságíró, író (1856–1927)

március 07, 2018 - 20:16

Görög anyától, olasz apától született. Nápolyban nőtt fel, első elbeszéléseiben tanítőnői tapasztalatairól írt. A nápolyi életről, emberekről megjelent cikkei hihetetlenül népszerűek voltak. Férjével több újságot alapítottak:  Corriere di Roma, Corriere di Napoli és az  Il Mattino, utóbbi a mai napig népszerű. Újságírói munkája mellett elbeszéléseket, regényeket publikált, több, mint 40 kötete jelent meg. 

Janet Guthrie amerikai autóversenyző (sz. 1938)

március 07, 2018 - 20:07

Az első nő, aki indulhatott a híres Indianapolis 500 autóversenyen, és az egyetlen nő, aki versenyzett a Daytona 500-on. Kocsijait sajátmaga építette és szervizelte. Fizikus végzettségű, kutató- és fejlesztőmérnökként az Apolló programban dolgozott. Versenyzői pályafutása befejezése után sisakját és versenyöltözetét a Smithsonian Intézetben állították ki. 

Madeleine de Verchères kanadai nemzeti hős (1678–1747)

március 03, 2018 - 19:25

Apja Franciaországból emigrált Kanadába, Montrealtól nem messze, a Szent Lőrinc folyó mellett telepedett le. A család és a többi telepes védelmére kisebb erődöt épített, magas falakkal, bástyákkal, ágyúval, fegyverekkel felszerelve. Madeleine egyszer tanúja volt, amikor, apja távollétében, anyja négy fegyveressel sikeresen visszavert egy támadást.