szeptember 2014

Faszagyerekek kontra zabigyerekek

szeptember 28, 2014 - 13:53
Tüntetés az egyetemi szexizmus ellen, Cambridge (fwsablog.org.uk/)

 
2014. szeptember 28-án, a legális és biztonságos abortuszhoz való jog nemzetközi világnapja alkalmából.
 
A gólyatáboros erőszak nyomán néhány hete került előtérbe az ELTE JTK-n évtizedek óta „Jogászinduló”-ként számontartott műremek, sőt annak egyik előadása is. Aki még nem ismerné és elég edzett, megnézheti itt.
Azóta is rendszeresen visszacseng a fülembe a büszke két sor:

„Nem hagyom, hogy megírjanak” - jubileumi feminista konferencia Szegeden

szeptember 27, 2014 - 14:48
Szegeden nem nagyon hemzsegnek (…) a feministák (…) A modern, merész kulturtörekvések nehezen férkőznek a szegedi bennszülött szívéhez; nincs ott hely ilyesmire, tele van az konzervativizmussal, faji büszkeséggel, úrhatnám és ihatnám vággyal. (…) Ide ugyan jöhet prédikálni a bájos ms.

A nemek egyenlősége a férfiak ügye is - Emma Watson beszéde

szeptember 23, 2014 - 16:15
Emma Watson ENSZ jószolgálati nagykövet beszéde a HeForShe kampány nyitó eseményén a New York-i ENSZ központban 2014. szept. 20-án.
 
Ma indítjuk el a “” elnevezésű kampányt.
Azért fordulok önökhöz, mert a segítségükre van szükségem. Véget akarunk vetni a nemi egyenlőtlenségnek – és ehhez mindenkire szükségünk van.

Miért kell a nőknek választójog? A Feministák Egyesületének 31 érve (1909)

szeptember 17, 2014 - 13:33
Női választójogi tüntetés a Parlament előtt 1912-ben

1. Mert a nő ugyanúgy tartozik engedelmeskedni a törvényeknek, mint a férfi: kell tehát, hogy részt vehessen azok alkotásában.  

2. Mert a nőt éppen úgy megadóztatják, mint a férfit és mégsem szólhat bele az adók felhasználásába. 

3. Mert a képviselők csupán a választók kívánságaival törődnek; hiszen azoktól függ mandátumuk.

4. Mert amíg a nő nem választó és nem választható, addig senki sem kérdezi: mire van szüksége. Úgy bánnak vele, mint a gyermekkel, aki nem tudja, mi jó vagy mi rossz reá nézve.

A matriarchátustól a girlpowerig

szeptember 09, 2014 - 18:12

Gregor Anikó "A matriarchátustól a girlpowerig, avagy a nők társadalmi és családban elfoglalt helyzetének alakulása" c. tanulmánya részletekben jelent meg 2005-ben az ELTE Kistáska - társad a társadalomban c. nyomtatott újságjában. Később az internetre is felkerült, de az oldal már nem elérhető, így a tanulmányt a szerző által scannelve, letölthető formában alább közöljük. (Kattints a színessel jelzett linkekre!)

Várakozó állásponton - A Nőkért Egyesület közleménye

szeptember 04, 2014 - 17:16

A Class FM szerkesztősége az egyesületi levelezési címünkre is elküldte mai . Üdvözöljük a lépést, ahogyan a dokumentumban említett egyhónapos erőszakellenes kampány szándékát is.

Mindazonáltal fontosnak tartjuk, hogy a tervezett kampány a nőszervezetek és áldozatvédő szervezetek (Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, NANE, PATENT, Stop Férfierőszak, Keret Koalíció) bevonásával, velük egyeztetve, szakvéleményüket figyelembe véve történjen.

A nemi erőszak nem vicces - a Nőkért Egyesület és a csatlakozó szervezetek sajtónyilatkozata

szeptember 03, 2014 - 18:47

Alulírott szervezetek felháborodva értesültünk az ELTE TÓK fonyódligeti gólyatáborában történt nemi erőszakról, és ennek kapcsán arról, hogy az esetet bagatellizálták, és kedélyes-humoros, nagy nevetésekkel tarkított beszélgetést fűztek fel rá.

A nemi erőszak nem vicces - beadványunk a Médiahatósághoz

szeptember 03, 2014 - 12:55
A vicces kedvű műsorvezetők (Rákóczi Feri, Vadon Jani, Sebestyén Balázs)

A fonyódligeti gólyatáborban történt nemi erőszakot a , a bűncselekményt relativizálva, bagatellizálva helyezte, ezért első lépésként a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz. Meggyőződtünk arról, hogy semmi akadálya, hogy egyazon panaszt több állampolgár is benyújtson, így mindenkit arra biztatunk, hogy ragadjon tollat/billentyűzetet, és küldjön a hatóságnak akár saját fogalmazású, akár a mi levelünket mintának vagy szó szerint felhasználó levelet. (Megj. a hatóság csak postai leveleket fogad, e-maileket nem!)