november 2013

Nőképek kisebbségben – Nemzetközi tudományos konferencia a szlovákiai magyar nők és gyerekek helyzetéről (beszámoló, 1. rész)

november 24, 2013 - 17:50

2013. november 22-23-án a Pozsony melletti Somorján, a Forum Kisebbségkutató Intézetben, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala Női és Gyermek-esélyegyenlőségi Bizottság szervezésében, valamint a Phoenix Polgári Társulás és a Comenius Egyetem Genderkutató Központja társszervezésében került megrendezésre az első szlovákiai magyar nőkről szóló konferencia. A konferencián magyar és szlovák előadók és hallgatók egyaránt jelen voltak, a közös munkát szinkrontolmácsok segítették.

Hangot a bántalmazottaknak! Nőszervezetek sajtóközleménye a Nők elleni erőszak felszámolásának világnapja alkalmából

november 23, 2013 - 11:57

November 25. a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja. A Néma Tanúk felvonulással november 23-án idén is a párkapcsolati erőszak elmúlt 12 hónapjának halálos nőáldozataira emlékezünk. Tanúságot teszünk, hogy haláluk több nyomot hagyjon a közvélemény figyelmén, mint egy párszavas hír az újságok hátsó lapjain. Tanúságot teszünk egyúttal a (még) élő áldozatok, nők és gyerekek mellett, akiket ismerősök, családtagok, és főleg állami és önkormányzati intézmények, hatóságok némítanak el azzal, hogy

Passzívak-e a magyar nők? - beszámoló a Nőkongresszusról, 1. rész

november 12, 2013 - 18:52

Elöljáróban annyit, hogy nem tudom mire vélni azt a fanyalgó hangnemet, amit egyes, eddig megjelent tudósítások (444, és a különösen ellenszenves hangvételű index-cikk) megütnek – egyrészt, a politikai szekció (ami, és nem a szervező/moderátor hibájából, valóban kevésbé volt meggyőző, és amire a sajtóvisszhangban szinte kizárólagos hangsúly esik, lásd pl.