Női arcképcsarnok
Kosáryné Réz Lola: Emlékezés Szikrára
Módosítás dátuma: 2013. március 11. hétfő, 23:25 Írta: (közzétette) a szerző unokája, Dr. Nagy Domokos Imre 2013. március 11. hétfő, 19:04
Valahányszor Szikra írói nevét leírva láttam, mindig arra kellett gondolnom, mennyire jellemző ez a név, amit választott magának. Szikra. Tűzből szálló, magas utat bejáró, sziporkázó és lassan elhunyó, sötétségbe tűnő szikra. Maga az ötlet is jellemző volt reá szellemességében, költőiségében.
Csakugyan szikra volt ő. Meleg, élettel teli, magasan szálló, saját útján messzire repülő szikra, hogy aztán lassan kihunyjon. És egy-egy szikra volt minden írása is, minden mondása, megjegyzése. Valahányszor beszélt, s hol ide, hol oda vetette eleven szemét, egy kép jutott az eszembe. Téli, sötét estéken vonat robog, s az elöl zakatoló mozdony füstjéből szikraeső csapódik ki. Itt is, ott is felcsillan egy-egy tűzpont, és elkíséri az utasokat egy darabig, akik eltűnődve és gyönyörködve néznek ki az ablakon.
Benne is mozdony zakatolt, messzi utakra induló, csodálatos gépezettel ellátott mozdony, ami messzi ismeretlen világok képzeletországait futotta be. A mozdonyvezető a földön mindig kissé idegen és mégis csodálatosan alkalmazkodni tudó lélek volt, aki csöndesen, félig szomorkásan mosolygó gúnyolódással nézte az útszélen elbaktató embereket, és bőkezűen szórta nekik a lelkében égő tűz szikráit. Ő maga is élvezte a játékot. De az igazi komoly játék, melyet életnek nevezünk, mélyen benn folyt le a lelke mélyén, ahová ritkán láthatott be igazán valaki.
"Komoly problémákról minél szélesebb rétegnek" - interjú Rados Virág íróval
Módosítás dátuma: 2013. március 09. szombat, 12:26 Írta: Antoni Rita 2013. március 08. péntek, 00:00

Érdeklődéssel vettem a kezembe a könyvet, amely olyannyira megtetszett, hogy szerettem volna a szerzőjét is megismerni. Kérésünkre Virág - aki Budapesten él - hamarosan meglátogatott minket Egyesületünk egy gyűlésén, ahol Mamika, Fekete Zsuzsi és Békés Dóra tagok jelenlétében beszélgettem vele. Virág szimpatikus, közvetlen ember, kellemes, intelligens beszélgetőtárs - nagyon jól éreztük magunkat a vele töltött időben, és örülünk, hogy a szövetségesünknek, barátunknak mondhatjuk őt.
– Mikor kezdted az írói pályádat, a három regény előtt publikáltál-e?
– Tizenhat éve újságíró vagyok. Már kiskoromban kijelentettem: „ha nagy leszek, író leszek”, de a megvalósítás sokáig váratott magára. Ugyanakkor már újságírói pályám alatt is a szubjektív, publicisztikai műfajok érdekeltek.
Végül a betegség „csinált” belőlem írót: amikor 2001-ben bipoláris zavarral diagnosztizáltak, bennem is, mint sok emberben, aki megtudja, hogy gyógyíthatatlan beteg, felmerült a kérdés: „miért pont én”? És az a válasz fogalmazódott meg bennem: „azért, hogy ezt egyszer megírjam.”
Ennek ellenére sokáig úgy éreztem, még nem vagyok felkészülve a regényírói pályára. Csak tíz évvel később, 2011-ben jelent meg a tervezett könyv. 2008-ban mellrákkal diagnosztizáltak; akkor ébredtem rá, mennyire igaz a mondás a halálról: „nem tudhatod sem napot, sem az órát.” Tehát nem mindegy, mit kezdek az életemmel. 2009 elejére estem túl a műtéten és a kezeléseken. Egyidejűleg kevesebb lett az újságírói munkám, így akkor nyáron leültem, és megírtam a Bipolárist. A kézirat másfél évig pihent a számítógépben. Kishitű voltam: úgy véltem, az általam írt saját élményű próza és a közérthető, olvasmányos stílus nálunk „nem divat”, azaz nem veszik komolyan. (A Bipoláris keletkezési körülményeit A visszakapott életben részletesen leírom.) Egy nap azonban a férjem, aki egy könyvesbolt vezetője, hazajött egy művel, amelyben egy férfiszerző számol be az egyfázisú depressziójáról. Megijedtem, hogy „elírják” előlem a témát. A művet a Jaffa adta ki, ezért felhívtam őket, és elmondtam, nekem a bipoláris zavaromról van regényem. Kérésükre elküldtem nekik a Bipoláris szinopszisát és egy részletet a kéziratból. Rögtön ráharaptak. Az igazgató behívott, és közölte, hogy kiadja, mert ebből sikerkönyv lesz. Azóta az ő szerzőjük vagyok.
Bővebben: "Komoly problémákról minél szélesebb rétegnek" - interjú Rados Virág íróval
Márciusban született
Módosítás dátuma: 2013. március 19. kedd, 08:09 Írta: Mamika 2013. március 01. péntek, 08:22


Az első magyar régésznő: Torma Zsófia
Módosítás dátuma: 2013. március 04. hétfő, 22:44 Írta: Cseh Gizella 2013. február 27. szerda, 23:06
Torma Zsófia (1832-1899) az erdélyi Csicsókeresztúron született 1832. szeptember 27-én. Már a gyermekkora is ásatási leletek társaságában telt, hiszen szobája padlóját régész-történész édesapja
cserépdarabkái borították. Érdeklődését csak fokozta, hogy gyakori vendégük volt a magyar régészet és műemlékvédelem megalapítója, Rómer Flóris bencés szerzetes. A későbbiekben Szászvárosban telepedett le, ahol Hunyad vármegye csigatelepeit kezdte tanulmányozni. Az 1875-ös budapesti ősembertani kongresszuson, Rómer Flóris felhívására Tardos őstelepével kezdett foglalkozni, ahol meglepő felfedezésekre jutott. A kezdetet Déva közelében a nándori barlang őstelepeinek kutatása követte. A régésznő 1876-ban saját külföldi tanulmányutakat tett; kétszer is részt vett a német antropológusok gyűlésein, ahol kiváló szakemberekkel konzultált.
Felolvasásait az Erdélyi Múzeum Egyesület, majd az 1881-ben Déván létrejött Hunyadvármegyei Történelmi és Régészeti Társulat gyűlésein tartotta. E két társulat évkönyveiben közölte értekezéseit. 1899-ben királyi engedéllyel kapta meg a kolozsvári egyetem bölcsészdoktori oklevelét.
Több tudományos és jótékonysági egyletnek is tagja volt. Régészeti gyűjteményét halála után az Erdélyi Múzeum érem- és régiségtára őrizte.
Februárban született
Módosítás dátuma: 2013. február 11. hétfő, 22:08 Írta: Mamika 2013. február 01. péntek, 08:36


További cikkeink...
2. oldal / 13



