Funmilayo Ransome-Kuti 1900 - 1978
Módosítás dátuma: 2011. december 19. hétfő, 12:45 Írta: Mamika 2011. július 18. hétfő, 13:10
Nigériai politikus, tanár, az afrikai feminista mozgalom karizmatikus alakja1900. október 25-én született Abeokutéban. Szülei tanárok, a kislány a helyi Abeokuta Girls Grammar School-ban tanul, majd 1919-től Angliában, Manchesterben jár egyetemre. 1923-ban tér haza, és régi iskolájában vállal tanári állást. Beere-nek, azaz “első lánynak” nevezték, mert ő volt az első női tanár az iskolában.
1925-ben házasodott össze I.O. Ransome Kuti teológus tanárral. A házasság nem követte a tradiciókat, a hagyományos férfi felsőbbrendűség kettejük kapcsolatában nem jelent meg. Mindketten magától értetődőnek tartották, hogy az ország demokratizálódásáért, függetlenségéért való küzdelmük része a nők függetlenségének, szavazati jogának biztosítása is.
Funmilayo női klubokat hozott létre, az első tagok a nyugati iskolázottságú nők voltak. Ezekből a klubokból indult el az ország első, nőknek szóló oktatási programja. A brit gyarmati adminisztráció drasztikus adóemelése ellen országos méretű sztrájkokat és polgári engedetlenségi mozgalmat szerveztek.
1949-ban alapította meg a Nigerian Women's Union-t (NWU) (Nigériai Nők Egyesülete). Programjukban szerepelt többek között a nők választójoga és számarányuknak megfelelő részvétel a helyi közigazgatási szervezetekben. Hitelességének és jó szervezőképességének köszönhetően a nigériai demokratikus mozgalom egyik vezetője lett. A Londonban 1954-ben tartott alkotmányozó konferencián a nigériai delegáció egyetlen női tagja volt.
Nigéria 1960-ban elnyerte függetlenségét, ettől kezdve Ransome Kuti kivonult a politikából és egyre inkább a nőmozgalommal foglalkozott. A politikai tevékenysége alatt szerzett tapasztalatait kamatoztatta, kapcsolatban volt a nagy nemzetközi nőszervezetekkel, a nyugati és a harmadik világbeli országokkal egyaránt.
Több jónevű egyetem tiszteletbeli doktora, 1965-ben Order of the Niger kitüntetést, 1970-ben Lenin békedíjat kapott.
Életéről, munkájáról, küzdelmeiről For Women and the Nation (A nőkért és a nemzetért) című könyvében ad számot. Életfilozófiáját így foglalta össze:
Legjobb, amit ellenségednek adhatsz – megbocsátás
ellenfelednek – tolerancia
barátodnak – a szíved
anyádnak – olyan viselkedésed, amelyre büszke lehet
gyerekednek – jó példa
minden embernek – könyörület
Hozzászólások (3)

...
Írta: Rita, július 31, 2011
Írta: Rita, július 31, 2011
Az én tájékozottságom erősen Amerika-központú (meg egy kis francia vonal), így nagyon örülök, hogy Mamika segítségével bejárjuk a világot és megismerhetjük a többi feministát is. Tkp. a világ minden országában volt/van ilyen mozgalom.
Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!



