Marie Popelin (1846 – 1913) feminista, az első belga ügyvédnő

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

alt Marie Popelin 1846. december 16-án Brüsszelben született. A jómódú polgárcsalád lánya a korában nők számára elérhető legmagasabb képesítést, tanári diplomát szerzett. 
Néhány év tanítás után Isabelle Gatti de Gamond, a belga nőnevelés egyik úttörője együttműködésével Brüsszelben megalapították az első középfokú leányiskolát, amely a fiúkéhoz hasonló színvonalú képzést adott. Az iskola sikere után később több belga városban is nyitottak hasonlókat. 
 

A brüsszeli Free University Belgiumban az első volt, amelyik női hallgatókat is fogadott. Marie Popelin 37 éves korában itt kezdte jogi tanulmányait, és 1888-ban sikeresen ledoktorált. De, bár nők tanulhattak az egyetemen, praktizálásuk elé akadályokat gördítettek. Ahhoz, hogy próbaévüket megkezdhessék, a belga ügyvédjelölteknek esküt kellett tenni. A brüsszeli állami főügyész nem engedélyezte Marie eskütételét, azon egyszerű oknál fogva, hogy nő.

Fellebbezését a feljebbviteli bíróság, majd a semmitőszék is elutasította azzal, hogy a női ügyvédek problémája a törvényhozásra tartozik, amely 1890-ben napirendre tűzte a kérdést. A liberális oldal támogatta a nőket, de a klerikális többség ellenük szavazott. 

Marie Popelin kamarai tagságának elutasítása a korabeli belga és külföldi lapokban nagy port vert fel, és a “Popelin ügy” néven híresült el. 
Marie Popelin úgy érezte, tenni kell a nőket érő igazságtalanságok ellen. 1892-ben ügyvédje, Louis Franck; az első belga orvosnő, Isala Van Diest; és az ügyvéd és békeharcos Henri La Fontain közreműködésével megalakult a Belgian League of Women's Rights (női jogok belga egyesülete). Az egyesület céljai között szerepelt többek között a polgári törvénykönyv módosítása, a nők szociális és gazdasági egyenlősége, a nők választójogának megadása. Hazai tevékenységükön kívül nemzetközi kapcsolatokat is ápoltak, Brüsszelben 1897-ben és 1912-ben nemzetközi feminista kongresszust rendeztek. 
Az egyesület egyik vezetőjeként Marie Popelin igen aktiv tevékenységet folytatott, és egyik szerkesztője volt az egyesület La Ligue címmel kiadott újságjának is, részt vett a különböző hazai és nemzetközi feminista találkozókon. 1905-ben egyik kezdeményezője volt a National Council of Women megalapításának, amely később a Belgian League tevékenységét is átvette, és a mai napig eredményesen működik.
Nem mondott le ügyvédi kamarai tagságának megszerzéséről sem, de minden erőfeszítése kudarcot vallott. Csak évekkel halála után, 1922-ben fogadott az ügyvédi kamara Belgiumban női tagokat.
 
Hozzászólások (11)Add Comment
Katica
...
Írta: Katica, november 10, 2010
marie curiet lengyelországban nem engedték egyetemre, mert nő. hugonnai vilmát nem engedték orvosira, mert nő.

nőnek lenni a legnagyobb sértés részünkről a társadalomra nézve, amiért állandóan elnézést kell kérnünk, és folyamatosan jóvá kell tennünk a bűnünket, hogy nőnek születtünk.
rd.8495
...
Írta: rd.8495, november 10, 2010
Jól mondod, és sajnos nem csak a társadalomban, de nagyon sok esetben a családban is így van. a lánygyermek születése csalódással tölti el az apát., lelkiismeretfurdalással az anyát, és a felnövekvő gyermekkel ezt kezdetektől éreztetik is.
Ilyen hozzáállás a világon mindenütt gyakori a lányokhoz, de Ázsiában szinte általános, ahol az igaztalan örökösödési és házasodási hagyományok miatt még manapság is "fiú helyett lányt nevelni annyi, mint a sajátod helyett a más földjét művelni meg".
És ahelyett, hogy a szabályaikat igazságossá tennék a nőkre nézve, inkább irtják milliószám a lánymagzatokat és gyermekeket smilies/sad.gifsmilies/angry.gif
Katica
...
Írta: Katica, november 10, 2010
épp most olvastam nemrégen egy abortuszjogtörténettel foglalkozó oldalon, hogy a rómaiaknál az apa döntötte el, hogy legyen-e abortusza a nőnek vagy sem. és ha nem kívánt lánygyerek született, akkor azt megölhette, illetve, ha bármilyen nemű fogyatékos gyerek született, akkor azt is.

gondolom, korábban is hasonló lehetett a hozzáállás a lánygyerekekhez, másképp nem kellett volna egy csupa férfiból álló rómában elrabolni, megerőszakolni a szabin nőket.
Katica
...
Írta: Katica, november 10, 2010
ahogy most kínában rabolják a "menyasszonyokat", hogy utána megerőszakolják őket, teherbe ejtsék, és a szülés után kicsapják a prérire. vagy tovább adják, mint egy inkubátor rabszolgát, hogy másnak is szüljön.
Katica
...
Írta: Katica, november 10, 2010
nem szeretem ezt a világot.
Tannhauser
...
Írta: Tannhauser, november 10, 2010
Mint történelemmel (is) foglakozó emberke, kérlek legalább itt ne terjesszünk ilyen szabin nők elrablása fake legendákat. Van elég baj a mában és a múltban a kitaláltak nélkül is. Pl. egy állatorvos megjegyzése hogy jajj de szép ez a szakma de hogy el van nőiesedve ez is már. És ilyenkor ne rúgjon az ember.
Katica
...
Írta: Katica, november 11, 2010
tann,

a szabin nők elrablása fake? oké, vágom, hogy mítosz, meg legenda, de annak is van valóságalapja.

pont most gondolkozom egy hosszabb sztorin, ami az európai legendák nemi erőszak történeteit dolgozza fel: szinte az egész európai kultúrkör a nemi erőszak motívumán alapszik. szabin nők elrablása, perszephoné elrablása, europé elrablása, és akkor ne emlegessem a rege a csodaszarvasról c. örökbecsű opuszt, meg dúl király lányait, akiket elraboltak, megerőszakoltak, és szülésre kényszerített nimród fia hunor és magor. meg a 102 lánytársuk. és még csak a nevüket se tudjuk.
Tannhauser
...
Írta: Tannhauser, november 11, 2010
Nem azt mondtam, hogy nem történtek ilyen estek, de ahogy a szállóige is tartja "ez, így ebben a formában nem igaz" A legenda alapja az volt, hogy a rómaiak nem fizették ki a lányok után járó "hozományt" a szabinoknak. Ugyanis akkori szokás szerint a leendő férj fizettet azért, hogy elvihesse a lányt atyja házából. A szabinok ezen besértődtek és rögtön a kardjuk után nyúltak. Egyénként mikor a római férfiak elmentek a szabinok közé nősülni a szabin lányok tömegesen jelentkeztek, mert a római feleségek élete sem volt leányálom de messze jobb volt mint a szabin lányoké/nőké. Például Rómában "csak" a férjével kellett házaséletet élnie, míg otthon az egész nagycsaláddal plusz a vendégekkel.
Tannhauser
...
Írta: Tannhauser, november 11, 2010
A sztori meg nagyon jó ötlet szerintem, a mindenkire rámászó Zeusztól kezdve a vérfertőző egyiptomi istenekig, sok bizarr cucc van ebben a kultúrkörbensmilies/grin.gif
Katica
...
Írta: Katica, november 11, 2010
asztakurva. király lehetett szabin kislánynak lenni otthon... (most elmegyek hányni.)
Katica
...
Írta: Katica, november 11, 2010
mindig megtudok valami újat, amitől kiújul a depresszióm, meg a paranoiám.

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy