Tökéletlenül tökéletes - Hadas Krisztina Egy tökéletlen anya naplója c. könyvének bemutatója

Módosítás dátuma: 2012. november 14. szerda, 02:16 Írta: Bucsi-Kovács Anikó 2012. november 14. szerda, 01:07

          Izgatottan vártam Hadas Krisztina könyvének bemutatóját, főleg azért, mert az elmúlt hetekben – több-kevesebb sikerrel – én is igyekeztem tökéletes feleség lenni. Bár anya még nem vagyok, három hónapos friss házasként elég lendületet éreztem magamban ahhoz, hogy egyszerre birkózzam meg a munkahelyi és az otthoni teendőkkel úgy, hogy közben ne legyek slampos feleség. Huszonéves korom ellenére ez mégsem ment olyan egyszerűen, hiszen a múlt alkalommal is már a hét közepén olyan fáradt voltam, hogy zumba helyett a senior tornára estem be, és eleinte még csak fel sem tűnt, hogy rossz helyen vagyok.

Kíváncsi voltam tehát, hogyan képes megbirkózni egy negyvenes évei elején járó nő azokkal a mindennapi kihívásokkal, melyekbe én még csak most kezdek belekóstolni. Ezzel a kíváncsisággal pedig nem voltam egyedül, hiszen a könyvbemutató kezdetére már tömve volt a Kós Károly úti Alexandra könyvesbolt irodalmi kávéháza, eljött mindenki, aki Krisztinához közel áll. Felsorakozott a Naplóból ismert kollégák apraja-nagyja, Való Gábor, Sváby András, Demcsák Zsuzsa, Keleti Andrea mellett többek között jelen volt Bárdos András is, a sor pedig még hosszan folytatható lenne.

Máté Krisztina pedig nemcsak az elsőkönyves riportert faggatta, Hadas Krisztina mellett ott ült családja is: kisfiát, Zsigát férje tartotta ölében, másik oldalán lánya, Sári foglalt helyet, az est folyamán pedig Krisztina barátnője, Balázsovits Edit olvasott fel a tökéletlen anyák kedvenc soraiból.

Bővebben: Tökéletlenül tökéletes - Hadas Krisztina Egy tökéletlen anya naplója c. könyvének bemutatója

„A nők imádják a fasisztákat”? – kétségbeesésem ötven árnyalata

Módosítás dátuma: 2012. augusztus 24. péntek, 19:55 Írta: Antoni Rita 2012. augusztus 18. szombat, 21:25

Rémes. Hajmeresztő. Elkeserítő. Nyomasztó.

Folytassam, vagy már egyértelmű, hogy E. L. James Alkonyat-fanfictionnek indult bestselleréről beszélek?

Aggaszó ténynek tartom, hogy ez a nem csak tartalmilag kifogásolható, de egyúttal gyenge karakterábrázolásokat felvonultató, sztereotípiákkal túlzsúfolt, rosszul megírt (és rosszul lefordított, de mi itt erre nem térünk ki, már megtette a leiterjakab.blog.hu) mű világszerte 40 millió példányban kelt el, és jelenleg a magyar toplistának is az élén áll. (A fogadtatásról pl. itt.)

Tartózkodni a populáris kultúra termékeitől, köztük a bestsellerektől, csak mert bestsellerek – jó mű esetén sznobizmusnak, rossz mű esetén struccpolitikának tartom. Így hát, felülkerekedve az előzetes figyelmeztetéseken („nem fog neked tetszeni”), és a tartalom ismeretében kialakult viszolygásomon, nekiláttam ennek a borzadálynak. Amit - pedig reménykedtem az ellenkezőjében -  nő írt, és amit főleg nők olvasnak…

Az eredmény? Az Alkonyat esetében még meg tudtam magyarázni, hogy, minden antifeminista tartalom dacára, miért kell(het) ez a nőknek (akit érdekel, itt elolvashatja, a tanulmány második része szól erről), de ami A szürke ötven árnyalatát illeti, értetlenül, sőt, kétségbeesetten állok a jelenség előtt. Vannak sejtéseim a népszerűség lehetséges okairól, de ha azok igazak, (még) nagyobb a baj a világgal és a nemek viszonyával, mint eddig gondoltam.

Bővebben: „A nők imádják a fasisztákat”? – kétségbeesésem ötven árnyalata

Hétköznapi történetek hálójában - Tóth Krisztina: Pixel

Módosítás dátuma: 2012. május 27. vasárnap, 21:46 Írta: Kovács Anikó 2012. május 17. csütörtök, 17:01

A költőként induló majd prózával foglalkozó Tóth Krisztina novellásköteteit akaratlanul is a 2006-ban megjelent Vonalkódhoz hasonlítja az olvasó. A Hazaviszlek, jó? című kötet után a Pixel közelíti meg ismét a Vonalkód történeteinek mélységét és a kötet novelláinak összhangját. A Pixelhez hasonlóan a 2006-ban megjelent novellákban is felfedezhetjük az egységességet, hiszen minden írás alcíme tartalmazza a vonal szót, Tóth Krisztina legújabb kötete pedig a test köré szerveződik. A művek egy olyan kódrendszert alkotnak, melyek vonalhálója hétköznapi történésekből kiindulva próbálja meg behatárolni a világot annak megértéséért.

A Vonalkód és a Pixel alcíme is (Tizenöt történet, Szövegtest) egyszerű megfogalmazás, mégis fontos iránytűje lehet az olvasónak, aki az egymást követő elbeszéléseket akár novellaciklusnak, de talán regénynek is tekintheti. A Vonalkód alcímének számszerűen elkülönítő gesztusa ugyanis eltávolíthat a nagy narratíva lehetőségétől, miközben a kötet írásainak alcíméül szolgáló, zárójelben a vonal szót valahogyan mindig magukba rejtő szavak (Színvonal, Irányvonal, Bikinivonal stb.) a rejtett összefüggések meglátására szólítanak fel. Főként, ha hiszünk a fülszövegben is idézett szövegrésznek, mely szerint a törvények szövedéke néha nem más, mint a pókfonálként felcsillanó összefüggések hálója: a szálak vége az idő más-más zugába kötve. (175)

Bővebben: Hétköznapi történetek hálójában - Tóth Krisztina: Pixel

„Könny, kacagás, izgalom, az égvilágon minden…” Angela Carter. Esték a cirkuszban. Budapest: Magvető, 2011. Ford. Bényei Tamás

Módosítás dátuma: 2011. november 13. vasárnap, 16:54 Írta: Dr. Kérchy Anna 2011. november 13. vasárnap, 16:25

A Magvető kiadó a hazai könyvpiac és irodalmi kánon jelentős hiányosságát orvosolta, mikor végre idén ősszel megjelentette Angela Carter Esték a cirkuszban című regényét. Érthetetlen, hogy a nemzetközi elismertségnek örvendő, számtalan nyelvre lefordított, és az angol nyelvterületen mára már klasszikusként számontartott írónő tollából ezidáig magyar nyelven csak egyetlen novelláskötete, A Kínkamra és más történetek látott napvilágot még 1992-ben, az Európa Zsebkönyvtár jóvoltából. Ám akkor hiába ejtette rabul magyar olvasóit Carter féktelen fantáziája e felnőttek számára újraírt tündérmesegyűjteményben, mely olyan emlékezetes, erotikusságukban is erős hősnőket vonultatott fel, mint a farkast sztriptízzel megszelídítő, késével ördögien bánó, pimasz Piroska figurája, közel egy évtizedet kellett várni a folytatásra. Most szerencsére újra feltárul előttünk Carter varázslatos világa, méghozzá egyik legfordulatosabb és legjellegzetesebb mágikus realista regényével.

Az Esték a cirkuszban a folytonosan korlátokat feszegető szerző minden rebellis stílusjegyét magán viseli. A műfajilag behatárolhatatlan, pikareszk kalandregényt, ironikus fejlődésregényt, feminista románcot, historiografikus metafikciót ötvöző történet színhelye, a vándorcirkusz, a társadalom peremvidékén mozgó, rituális-szakrális tér, ahol a hagyományos törvényszerűségek felfüggeszthetők, a játékszabályok újraértelmezhetők, és ahol a számoló majmoktól kezdve, a táncoló s tükörré olvasó tigriseken át, az őrjöngő bohócokig minden a nézőközönséget elbizonytalanító káprázatos trükként kerül előadásra. Akár csak maga Fevvers, az otrombán gigantikus termetű, ám káprázatos szárnyakkal bíró, légtornász főhősnő groteszk lénye, kinek valódi mivoltjára – hogy vajon szörnyszülött, természeti csoda, Léda és a hattyú mitikus reinkarnációja, vagy csupán ügyes svindli, szemfényvesztés-e – mindvégig nem derül fény, sem a róla oknyomozó riportot készítő, s belehabarodva bohócnak álló világcsavargó Jack Walser, sem Jack szövegen kívüli megfelelője, a megfejtésre áhítozó olvasó számára.

Bővebben: „Könny, kacagás, izgalom, az égvilágon minden…” Angela Carter. Esték a cirkuszban. Budapest: Magvető, 2011. Ford. Bényei Tamás