Minden, amire egy nőnek valóban szüksége van

Anne Rice 1941-ben született Howard O’Brien-ként New Orleansban. Gyermekkorát egyaránt meghatározta a katolikus neveltetés, valamint az etnikailag, vallásilag heterogén városban elterjedt voodoo hitvilág is. Iskolakezdéskor választotta magának az Anne nevet, amit szabadelvű, gyermekei kreatív kibontakozását támogató anyja jóváhagyott.

Anne már gyermekkorától írt vámpírtörténeteket. Az első film, amit a témában látott, a “Drakula lánya” volt, a Lugosi-féle Drakula folytatása – Anne-t mélyen megérintette a vámpírléttől szabadulni hiába akaró lény tragikus sorsa.

 A sóvárgás, függőség témájához a valóságból is akadt egy sajnálatos  inspirációja, anyja alkoholizmusa révén. Anne az egyházban, a vallásban próbált menedéket találni, anyja 1956-ban bekövetkezett halála és az egyház bizonyos dogmáinak elutasítása (pl. szexualitás bűnként való tételezése) azonban együttesen hozzájárultak hite elvesztéséhez. ("Elborzasztott a gondolat, hogy az ember azért pokolra kerülhet, mert csókolózott valakivel.") A katolikus dogmákat különösen szigorúnak látta a női szexualitás elnyomása terén – ezért fordult Rice érdeklődése (saját indoklása szerint) többek között a (férfi) homoerotika témája felé, melyben furcsamód szabadabban kifejezésre juthat a férfiak iránti vágy. (De regényeiben ez többnyire közvetetten jelenik meg, értelmezhető egyszerűen a társadalmi normákon való felülemelkedésként is.) 

1959-ben, a texasi egyetemen ismerkedett meg későbbi férjével, az író, költő, festő Stan Rice-szal. Később a San Franciscói egyetemre jártak mindketten, Stan kreatív írást, Anne pedig politológiát tanult. Házasságuk első éveiben Stan tűnt ígéretesebbnek, de Anne-nek sikerült kitörnie az eleinte ráhúzott “konyhában gépelgető, az ünnepelt író mellett a háttérben maradó kis feleség” sztereotip szerepéből. (Végül híresebb lett, mint Stan, aki "csak" az USÁ-ban örvendett elismertségnek - Anne ugyanakkor férje több versét is beemelte saját regényeibe, pl. a fejezetek bevezetőjeként.) Végignézték mind a hippimozgalmat, mind a nőmozgalmat, de Anne Rice egyikben sem vett részt, konzervatívnak vallotta magát. (Az utóbbi években ezen erősen változtatott, egyre határozottabban foglal állást az elnyomott társadalmi csoportokat illetően.)

Anne 1976-ban rendkívüli sikert aratott a műfajt megújító Interjú a vámpírral c. regényével, mely a világhírt is meghozta számára, azonban majdnem egy évtizedig nem született meg a folytatás. Rice történelmi (felszabadított rabszolgákról illetve az olasz castrati-król), sőt szado-mazo erotikus regényekkel kísérletezett álneveken (Anne Rampling, A. N. Rocquelaure). Utóbbiak értéküket tekintve nem hasonlíthatók a Vámpírkrónikákhoz, a kritika viszont politikai korrektségük miatt méltatja őket. (Nők, férfiak egyaránt szerepelnek alá-fölérendelt pozíciókban.)

’85-ben folytatta a Vámpírkrónikákat, a Lestat a vámpír és a Kárhozottak királynője után a Múmia c. regény, majd a Boszorkánykrónikák első kötetei következtek (melyek később összefonódnak a Vámpírkrónikákkal). A '90-es években a Krónikákhoz lazán kapcsolódó, önálló vámpírregények is megjelentek.

 1994-ben került megfilmesítésre az Interjú a vámpírral - Anne Rice nem akarta, hogy mainstream film legyen belőle, underground művészfilmet képzelt el, kevésbé ismert szereplőkkel. Berzenkedett attól, hogy éppen Tom Cruise játssza el az egyik vámpírt, Lestatot, de végül fölöttébb meg volt elégedve a színész (valóban jól sikerült) maszkjával és teljesítményével. Sőt, valahogy a világhírbe is sikerült belenyugodnia :) Talán mert a film színvonalán mit sem rontott mainstream mivolta. Rice írta a forgatókönyvet, 1-2 apróságot megváltoztatott a regényhez képest, és néhány elemet a folytatásokból is beemelt. Sajnos jóval hiteltelenebb és szerényebb minőségű a  későbbi, Kárhozottak királynője c. adaptáció.

Férje 2002-ben rákban meghalt, ezt követően Anne Rice újra felvette a katolikus vallást, sőt, 2004-ben olyan döbbenetes kijelentéseket tett, hogy “hála istennek, a Vámpírkrónikáknak vége” illetve “ezentúl csak az Úrnak fogok írni.” Hozzá is fogott egy trilógiához Jézus életéről, ennek eddig két kötete jelent meg. Továbbá honlapján (még ekkor) megjelentetett egy írást, a fausti hagyományból kiindulva, a gothic/dark fantasy műfajáról, mellyel főleg az volt a célja, hogy azt megvédje a keresztények előtt. Úgy érvel, hogy a sötét oldal tematikája mindig jelen volt a szépirodalomban, és az a transzcendencia keresésének egy formája.(Vámpírjait emiatt gyakran hasonlítja "bibliai angyalokhoz".) 

Felelősségteljesen él a hírnevével: facebook oldalán rendszeresen oszt meg különböző társadalmi problémákkal, az elnyomás különböző formáival kapcsolatos linkeket (legutóbb egy 14 éves, megerőszakolt, majd emiatt (!) halálra korbácsolt bangladesi lányról…), és személyesen beszélget olvasóival.

Műveiről:

“Rice a vámpírokról, múmiákról és boszorkányokról szóló klasszikus történeteket modern mítoszokká alakította, olyan tündérmesékké illetőleg rémálmokká, melyek a huszadik század nyelvén szólalnak meg. Az általa elmondott természetfeletti mesék még fantasztikusabbá és még rémisztőbbé válnak az által, hogy rólunk szólnak, álmainkról, félelmeinkről és érzéseinkről.” ^[1] (Jennifer Smith, Anne Rice: A Critical Companion, (Westport, Connecticut and London: Greenwood Press), 18.)

"Rice komplex karakterekké emelte a vámpírokat, akik emberi szükségletekkel, félelmekkel és kérdésekkel rendelkeznek." (Smith, op. cit, 3.)