Ami nem feminizmus

Tereskova, a hiteltelen házitündér

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Módosítás dátuma: 2011. december 26. hétfő, 19:37 Írta: Antoni Rita 2011. október 02. vasárnap, 21:08

altInkább ne, mert körülbelül annyit segít, mint Pirner Alma rúdtánca a nők egyenjogúságáért. Nem, a rúdtánccal semmi bajom, művelje, akinek tetszik – én annyit állítok, hogy a rúdtánc nem alkalmas a feminista küzdelem eszközeként.

Ahogyan nem alkalmas a feleségszerepre vágyás hangsúlyozása sem – és ezt úgy mondom, hogy egyébként nem vagyok házasságellenes. Nagy Kriszta Tereskova legújabb kiállítását „Feminista kiáltás” címen rendezte meg, és, azzal együtt, hogy nagyon helytelenítem a magyar feministák közti széthúzást, az általa hangoztatott idétlen „feminizmustól”, mint feminista, ezennel kénytelen vagyok elhatárolódni. Hogy miért? Talán kiderül az alábbi Tereskova-idézetből:

„Feleség akarok lenni, szerintem minden nő ezt akarja. Isten úgy teremtett, hogy
társai legyünk egymásnak. Egyedül nem működik az élet. Fontos, hogy a nők az
emancipáció révén felszabadultak az évezredes háttérbe szorítottságból, és nagyon
rossz lenne, ha vissza kellene mennünk a tűzhely mellé. De mindezzel együtt
szerintem egy nő elsősorban feleség akar lenni. Semmivel sem fontosabb a szakmai
sikerem, a művészetem igazsága, mint a szerelem, és hogy társ akarok lenni, és hogy
csak a halál válasszon el minket. (…) Most borulás van, elvesztettük egymást,
szeparálódnak egymástól a nemek. Ki kell kiáltanom, hogy a régi értékeket nem szabad
feláldoznunk, szükség van rájuk. Keressenek a férfiak annyit, hogy a nők otthon
maradhassanak, és lelkükben egészséges gyermekeket tudjanak nevelni. Most már
kimondhatom, hogy feleség akarok lenni, aki otthon pizsamát vasal.”(
Helyi Téma, Bp. I. kerületi kiadás)

Bővebben: Tereskova, a hiteltelen házitündér

 

Tóth Vera - "a feministák el akarják tiporni a férfiakat"

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Módosítás dátuma: 2011. december 26. hétfő, 19:36 Írta: Antoni Rita 2010. december 27. hétfő, 14:31

altA"Nők a pályán" mozgalom a nők politikai, közéleti szerepvállalását igyekszik aláírágyűjtés, majd népszavazás segítségével megnövelni. A mozgalmat szintén támogató Tóth Vera a következőt nyilatkozta a Velvetnek: "Nem vagyok feminista, nem megrögződésem, hogy a nőket emeljük fel, a férfiakat pedig tiporjuk el." 
 
 

A "nem vagyok feminista, de..." kezdetű mentegetőzést (melyet általában feminista problémafelvetés, érvelés, véleménykifejtés követ...) már megszoktuk (pl. az egyébként nagyon szimpatikus, de zsíroshajúfeministázó Szentgyörgyi Zsuzsától a Metróban...), ugyanakkor nagyon szomorúnak találom, hogy egy ismert ember éppen a nők érdekében nyilatkozva terjeszt egy gyakorlatilag nőellenes tévhitet. A feminizmus - már unásig elmondtam rengetegszer, de ha kell, még pár ezerszer elismétlem... - nem azért "feminizmus", mert nőuralomra törne és a férfiakat el akarná nyomni, hanem azért, mert a férfiak javára felborult egyensúlyt (az egyenlőségig, és nem tovább!) a nők javára igyekszik visszaállítani (pl. a politikában, a közéletben, az irodalomban, a tudományos életben, a magánéletben).

 

Bővebben: Tóth Vera - "a feministák el akarják tiporni a férfiakat"

 

„Backlash” 2. – a feminizmus miatt "nem lehet párt találni", "nagyobb a nők terhe" és hasonló okosságok

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Módosítás dátuma: 2011. december 26. hétfő, 19:39 Írta: Pál Móni 2010. november 19. péntek, 16:43

 (Pál Móni pszichológus cikksorozatának itt található, nagy sikerű első részét a 2010. okt. 1-2.-án a Szegedi Tudományegyetemen lezajlott genderkonferencián forrásként idézték – gratulálunk! Olvassátok most a nem kevésbé tanulságos második részt! – a szerk.)
 

Az antifeminizmussal foglalkozó előző cikkemben általánosságban foglalkoztam azzal, mit jelent, hogyan működik a backlash ( = a feminizmussal szembeni , azt károsnak feltüntető ellenreakció, lejárató ideológia), most ennek konkrét megjelenési formáit szeretném bemutatni. A példákat minimum kétféleképpen lehet csoportosítani: aszerint, hogy milyen csatornán keresztül hatnak ránk (pl. játékfilmek, „önsegítő” könyvek), vagy aszerint, hogy milyen típusú tévhiteket terjesztenek, illetve erősítenek meg. Az utóbbi felosztást választottam, mivel úgy érzem, messzebbre vezet az antifeminizmus „téziseinek” megismerése, mint az, ha egy-egy jellemző tévéműsort vagy megnyilatkozást ragadunk ki. Kategóriáim természetesen szubjektívek és esetlegesek, tovább bővíthetők és színesíthetők.

A backlash-hez sorolhatóak azok az (újság)írók, pszichológusok, szexológusok, akik nyíltan bírálják a feminizmust, felvállalják, hogy ők bizony antifeministák (mint p. Oravecz Éva Csilla, akinek ámokfutásáról tanulságos cikket olvashatunk alább); illetve azok a nők és férfiak, akik ezt burkoltan teszik csak. Ez az írás elsősorban az utóbbiakról szól.

Bővebben: „Backlash” 2. – a feminizmus miatt "nem lehet párt találni", "nagyobb a nők terhe" és hasonló okosságok

   

Vegyétek és egyétek: a gender-elmélet hívei már megint el akarják törölni a nemek közti különbségeket

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Módosítás dátuma: 2011. december 26. hétfő, 19:22 Írta: Antoni Rita 2010. október 26. kedd, 11:23

Az alábbiakban vállaltan szubjektív és indulatos kirohanás olvasható.
 
Noha feminista, illetve gendertudománnyal érdemben (szakmai hitelességgel) foglalkozó könyvek és cikkek alig jelentek és jelennek meg Magyarországon, a lejárató ideológia egyre szaporodó megnyilvánulásainak láttán az ember nem győzi kapokodni a fejét. Itt a legújabb:
 
Miért e nagy pánik (én valahogy Magyarországon nem látom a feminizmus túlkapásait, és a gender kurzusok is csak választható órák az egyetemen...Ami meg a közéletben folyik, pláne említésre sem méltó ebből a szempontból...), és kik veszik meg ezeket a könyveket? Komolyan! Ki gyűlöli annyira a gendertudományt - AMIT NEM IS ISMER! - hogy kiad egy ilyen könyvért 2-3 ezer forintot?? Ki hiszi el, hogy a gender-elmélet hívei le akarják vágni a kisifúk farkát, és rá akarják ragasztani a kislányokra! ...De mit is beszélek, náluk nincs ilyen, hogy "kisfiúk" és "kislányok", ugyebár...

Bővebben: Vegyétek és egyétek: a gender-elmélet hívei már megint el akarják törölni a nemek közti különbségeket

 

A nem létező nem

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Módosítás dátuma: 2010. október 25. hétfő, 23:19 Írta: Huszár Ágnes 2010. október 25. hétfő, 23:02

(A támadás célpontja ismét a sokat szidott, ám annál kevésbé ismert "gender-elmélet" - ismét dilettáns módon. Az Élet és Irodalom sportszerűtlen húzása volt, hogy a szakmai választ - Huszár Ágnes nyelvész, a Pécsi Egyetem habilitált kandidátusa, többek között A Bevezetés a gendernyelvészetbe c. könyv szerzője tollából - nem közölte le. Mi megtesszük - a szerk.)
 

Az Élet és Irodalom hetilap LIV./40., 2010 okt. 8-i ) számában közölte Szilágyi Gyula írását A harmadik nem címmel. (Ugyanebben a számában közölte a hetilap a szegedi Nyelv, Ideológia Média konferenciájának „Csatlakozunk a felhíváshoz című írását.)

      Szilágyi Gyula már évtizedek óta közöl az ÉS-ben úgynevezett „irodalmi riportokat”, ezek sorába tartozik ez is.  Az „irodalmi riport”  nem szövegének művészi megformáltságában különbözik a publicisztikai műfajtól, hanem abban, hogy álnéven vagy kezdőbetűkkel jelezve „szólaltat meg” valódi vagy fiktív személyeket. Így egyetlen tényállítás sem igazolható, se nem cáfolható, a következményeket senki nem viseli: sem a megszólaló (fiktív) személyek, sem pedig a szerző, aki, úgymond, „megszólaltatta” őket.

      Egyszerűen szólva: az „irodalmi riport” se nem irodalmi, se nem riport. A szerző azt tárja az olvasók elé, amit, úgymond, „az emberek gondolnak”, jelen esetben a gender-elméletről.

      Szilágyi terjedelmes felvezetésében „össztársadalmi viszolygást” emleget, „amikor a hölgyek teljes emancipációjának filozófiai, ideológiai alapjáról esik szó”.

Bővebben: A nem létező nem

   

1. oldal / 2