Nőkért.hu
Etta Palm d’Aelders holland feminista 1743 - 1799
Írta: Mamika 2013. május 21. kedd, 15:00


Nők Lázadása Újra - tüntetés a civil javaslatok, az európai normák és nemzetközi ajánlások szerint megszövegezett családon belüli és párkapcsolati erőszak törvényért
Írta: Antoni Rita 2013. május 17. péntek, 00:00
gyalázatos áldozathibáztató kijelentések hangzottak el ("az emberek nem akarnak rendezetten élni", "a bántalmazásért a felliberalizálódott családmodell a felelős") - olyan párt soraiból, amely már nem az első nőbántalmazót tűri meg a sorai között (vö. komondor, vö. Lázár: "a pártnak semmi köze hozzá, h ki mit csinál otthon"), és amely most abban a pozícióban lenne, hogy a jelenlegi magyar jogi gyakorlaton változtasson.
A Nők Lázadása Egyesület ezért úgy döntött, hogy tüntetést szervez, a következő fő követeléssel: A CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAK TÖRVÉNY MEGSZÖVEGEZÉSE A CIVIL JAVASLATOKNAK ÉS AZ EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI
NORMÁKNAK MEGFELELŐEN TÖRTÉNJEN.
Ennek érdekében követeljük:
1. Formális meghallgatás helyett érdemi civil egyeztetést, azaz a
törvénynek a civil javaslatok alapján való megszövegezését!
2. Ezzel összefüggésben a kormány haladéktalanul írja alá és tartsa be az áldozatok védelmét garantáló Isztambuli Egyezményt
3. A kormány minden ponton, de különösen a nők elleni erőszak
vonatkozásában tartsa be a CEDAW ajánlásait.
Eddig csatlakozó civil szervezetek és személyek:
Nőkért Egyesület/nokert.hu
NANE
PATENT
Nők a Pályán
Nő az Esély Egyesület
Amnesty International Magyarország
Magyar Nők Szövetsége
Gerle Éva blogger
VÁRJUK TOVÁBBI CIVIL SZERVEZETEK, CSOPORTOK, SZEMÉLYEK JELENTKEZÉSÉT!
Kutyákat most is lehet hozni - komondornak külön örülünk :P
Hozzatok transzparenseket - ezek a fenti követelésekhez kapcsolódjanak!
Az esemény szervezés alatt áll, kisebb változások még lehetnek, figyeljétek a híreinket!
Nem megfelelő a családon belüli erőszak tényállásának beterjesztett szövegjavaslata
Írta: PATENT Egyesület 2013. május 16. csütörtök, 16:10
2013.05.16. A Patent Egyesület sajtóközleménye
A témával foglalkozó nőszervezetek szerint a hozzátartozó bántalmazása tényállás tervezete nem kompromisszumos és nem megoldás. Továbbá felháborodással követik a tervezet parlamenti vitájában elhangzó képviselői megnyilvánulásokat.
A kormányzat szerint a tervezet kompromisszumos megoldás, melyet a civil szervezetek is el tudnak fogadni. Az e közleményt jegyző szervezetek nem
tartoznak ide, mivel a tervezet valójában nem felel meg a nemzetközi elvárásoknak és gyakorlati tapasztalatokon alapuló szabályozás igényeknek. Azok szerint ugyanis az áldozatok legszélesebb körének és a cselekmények legszélesebb körével szemben kell védelmet nyújtani, melyhez az együttélést nem lehet feltételül szabni. A tervezet kizárja a védelemből a nem házas vagy nem élettárs partnereket és a valaha együtt nem élőket. A büntetendő cselekményeket pedig önkényesen válogatta ki: vannak benne olyanok, melyek kapcsán szinte soha nem indul eljárás, míg kimaradnak olyanok, melyeket gyakran elkövetnek, mint például a gazdasági ellehetetlenítés vagy az elszigetelés.
Továbbra is hiányoljuk a komplex állami fellépést: a jogalkotás mellett a szakemberek átfogó képzését, az áldozatoknak szóló szolgáltatáso fejlesztését és a távoltartás reformját.
Kérjük, hogy a kormány a beígért társadalmi vitát folytassa le, s ezúttal a civilek véleményét ne csak meghallgassa, de vegye is figyelembe!
Sajtókapcsolat:
Spronz Júlia
+36703913622
www.patent.org.hu
Nőjogi aktivizmus az első világháború után - közelgő konferencia
Írta: Antoni Rita 2013. május 13. hétfő, 23:42
Időpont: 2013. május 17-19.
Helyszín: MTA TK, 1014 Budapest, Országház u. 30., Jakobinus-terem"
Program: http://www.socio.mta.hu/womens_organisations_and_female_activists_in_the_aftermath_of_the_first_world_war/
Florence Nightingale 1820-1910
Írta: Mamika 2013. május 12. vasárnap, 06:37



A MAGYAR ÉRETTSÉGI GENDERSZEMPONTBÓL 2013.
Írta: rd 2013. május 06. hétfő, 14:20
2013. május 06-án megírták az érettségizők a magyar feladatsort,íme: www.delmagyar.hu/erettsegi/magyar_erettsegi_feladatok_2013_itt_a_feladatsorime_a_megoldasok_is/2331694/
A szövegértésben a gyermeki beszéd fejlődésének állomásait női szerző írja le - nem véletlenül, hisz alighanem kevés férfi életének képezi részét a gyermekgügyögés aktív tanulmányozása. Bár ahogy a szülés tudománya is átcsúszott a férfiak birtokába, úgy épp már ezen sem csodálkoznék.
A nagyobb lélegzetű önálló szövegalkotás során szokás szerint 3 témából lehetett választani.
Az elemzendő írásművek szerzői kivétel nélkül férfiak, szám szerint 4, közülük kettő már abból a huszadik századból, melyben nők is tettek le szép számmal jelentős irodalmi műveket az asztalra - bár őket a számos nemzetközi elismerés ellenére is elmulasztották az irodalmi kánonba illetve a középiskolai törzsanyagba emelni.
Akárcsak a politikát és a közéletet, a tételek kiíróit nem hatják át a genderszempontok - az igény, hogy a fele létszámú felnövekvő lánynak is kellene példakép, és hogy a fiúk lehetőleg ne csak szórakoztató- és kiszolgálószemélyzet, vagy ősellenség formájában ismerjék a női nemet, ahogy az ma egyre markánsabban a médiából és az internetről árad.
Aki az érettségin a nőképet hiányolja, annak mindjárt ott van a leggyakrabban választott középső esszé témája, a Márai - elbeszélés címszereplő főhőse, egy igazán utálnivaló, csaló szörnyeteg - aki természetesen nő.
Hogy mit üzen a ma érettségiző generációnak az így tematizált magyar tételsor ?
Tudat alatt pontosan azt a rögvalóságot erősíti bennük, melyen eszmélve még nagyon sokáig esélyük sem lesz kitörni a magyar nőknek Európa sereghajtói szerepéből.
Anyák Napja alkalmából: híres anya-lánya párosok
Írta: Antoni Rita 2013. május 04. szombat, 20:39
Antoni Rita az ATV-ben a komondor-flashmobról
Írta: Antoni Rita 2013. május 04. szombat, 19:04
A komondor-flashmob az ATV-ben
Írta: Antoni Rita 2013. május 02. csütörtök, 21:15
"A komondor ártatlan! - videó a flashmobról
Írta: Antoni Rita 2013. május 02. csütörtök, 18:57
További cikkeink...
- Komondor-séta, május 1. - beszámoló
- A komondor ártatlan
- Látogatóban a várpalotai Írisz Nőegyesületnél
- Májusban született
- Minden második ember tud az Egyenlő Bánásmód Hatóságról
- Hester Pinney (1658–1740), üzletasszony
- MAGYAR NŐJOGI, ILLETVE ٭NŐJOGOKKAL IS FOGLALKOZÓ CSOPORTOK
- "Ha az albizottság komolyan venné a munkáját, nem egy oldalról hívott volna szakértőket" - Dr. Spronz Júlia a párkapcsolati erőszakot szankcionáló törvénytervezet tárgyalásáról
- Miért "kirakat és kabaré"? - Bővebben A nők esélyegyenlőségével foglalkozó albizottság ápr. 16-i üléséről
- Atuki Turner ugandai nőjogi aktivista, a MIFUMI alapítvány létrehozója
1. oldal / 54
